Magyar szellem európai vonzáskörben [antikvár]

Ebben a kötetben olyan tanulmányokkal találkozik az olvasó, amelyek úgy követik egymást és úgy fonódnak össze, mint egy szépen kimunkált lánc, mutatva a magyar irodalom és a magyar írói gondolkodás történeti folytonosságát a 19. és a 20 század egymásból táplálkozó és egymásra épülő gondolati és erkölcsi alapjait. A szerző, Madácsy Piroska - apai örökségként is - egyúttal a magyar és a francia irodalom kapcsolódási pontjait és a kapcsolatok író, műfordító, irodalomtörténész munkásait is bemutatja. Elsősorban a magyar irodalom azon hűséges szolgálattevőit, akik egyúttal a francia irodalomnak is szerelmesei voltak és azokat a franciákat, akik egy számukra „egzotikus" nyelv és irodalom iránt különleges érdeklődést tanúsítottak s olykor egy élet munkásságát áldozták a legkiválóbb magyar írók megismertetésére francia nyelvterületen. Mindezt teszi úgy, hogy Madách Imrét állítja ezúttal a középpontba és fő művét, Az ember tragédiáját, melyben az író gondolatvilágának magyar és egyetemes gyökerei a legteljesebben nyilvánulnak meg. Bár a könyv lapjain Madách és műve újra és újra megjelenik, és Az ember tragédiája mellett szóba kerül a Civilizátor is, a tárgyalt szerzők életútja, arcképvázlata és eszmevilága legalább annyira fontos lesz mindvégig. Az előbbiekből következik az is, hogy a szerző szükségképpen helyez nagy hangsúlyt a műfordítás kérdésére. Már a sorrendben az első tanulmány is jelzi ezt. A 19. század egyik kevésbé ismert, de a magyar művelődés történetében fontos szerepet játszó és Madách Imréhez nemcsak a tisztelet okán, hanem baráti szálakkal is kötődő Bérczy Károly munkásságát elemző bemutatás során is szembeötlő a műfordításra helyezett erős hangsúly. Bérczy Anyegin fordítása ugyanis jó lehetőséget nyújt a szerzőnek arra, hogy érzékeltesse a műfordítás jelentőségét és rangját a magyar szellemi életben, egyúttal azt is, hogy nem csak az eredeti írói alkotásoknak, de a műfordításoknak is megvan a maguk sorsa - szerzőjüktől némiképpen függetlenedve is - a történeti folyamatban. Ez esetben például jól láthatóvá válik, hogy az utókor ítélete művekről, így többek között Madách életművéről, de még ideológiai szempontoktól általában kevésbé érintett műfordításokról is torzulhat olyan végletesen, amint azt nálunk az ötvenes években Bérczy Anyegin fordításának kritikája is bizonyítja.