Magyaróra 2024. június [antikvár]

A regény valahogyan úgy kérdez, mint Hans Fallada régi regénye: Mi lesz veled, emberke? Na persze itt nem olyan szegények és nincstelenek az emberkék, sőt, éppen ellenkezőleg, de mégiscsak emberkék. Kleiner Mann - valahogyan ide is a Kleiner illik, a kicsinyke. Mert valahogyan olyan kicsik ezek az emberkék, és végtelenül lefokozott az életük. Ahogyan minden más is Kleiner: a jégkorszak is kicsi, sőt: a legkisebb. Itt nincsenek katasztrófák: épp csak elő kell venni a hóláncot az Istenhegyi úton - kellemetien. És nincsenek tragédiák sem: lelövik ugyan a kormányfőt, de tulajdonképpen a lehető legkellemesebb halálban részesítik, egy fantasztikus estély legszebb pillanatában ajándékozzák meg az örökléttel. Inkább csak a környezetének kellemetlen ez is. És egyáltalán: maga a határhelyzet is inkább csak kellemetlen, hellyel-közzel van azért fiíités, hozzá lehet jutni élelmiszerekhez, az élet azért nem áll le teljesen. Vagy ha leálltnak látszik, ak- kor már előbb leállt, most csak világossá válik, hogy „le van állva". „Állni látszék az idő ". Mert az idővel is baj van itt, nemcsak az időjárással. Kiderül ez már a legelején, a látszólag alig-alig idekapcsolható epizóddal, ahol az idősödő Bili Clintoimal találkozunk. Öregember, de úgy össze van drótozva orvosilag, hogy az ő szervezetében is jóformán megállították az időt: Folyton ez a tekintet járt Mátrai eszében, Az öregember Bili Clintoné, Akin évekkel ezelőtt négyszeres Bypassmütétet hajtottak végre, Belső érprotézist helyeztek föl a szívkoszorúerébe, Cisztát távolítottak el a melléről, Sőt félig megsüketült) Egyedül huncut, kék szeme maradt élénk. Bevilágítva a konzul mai útját 1 rÉ^Y]ános, A Legkisebb Jégkorszak, Bp., Jelenkor, 2016.