Majtényi Mihály [antikvár]

A jugoszláviai magyar irodalom alig hat évtizedes történetében mintegy öt évtizeden át, változó intenzitással ugyan, de állandóan jelen volt Majtényi Mihály, s az úttörők, az alapozók egyikének szerepét vállalva és betöltve, jelentős helyet vívott ki magának. Igaz, az indulásnál, a kezdeti szervezkedéskor, amikor úgy hitték, hogy valamiféle társaság életre hívása jelenti a vajdasági vagy a jugoszláviai magyar irodalom "megalapítását", Majtényi még csak a bejárati ajtónál szorongva leste a bennfentesek fontoskodását, a "liberális bűzbombák" robbanását, a "reakciós nyüzsgést", a "keresztények, zsidók és vörösök" viszálykodását, de már ekkor, 1928 novemberében - egy díjnyertes kisregénnyel a poggyászában - voltaképpen az egyetlen lehetséges úton indult el e megalapítás felé: művek, regények, novellák - esztétikai értékek létrehozásával. Ezt folytatta aztán egész termékeny életében, öt évtizedes alkotói pályáján: hét elbeszéléskötettel, öt regénnyel, két színpadi művel, kétkötetnyi emlékező prózával, számos rádiódrámával, műfordításokkal és a riportok, tárcák szinte felmérhetetlen mennyiségével. Számos úttörő kezdeményezés is fűződik a nevéhez. Már a Császár csatornája, a Bácska újabb kori történetének legfontosabb fejezetét, a vidék jellegét, lelkét megragadó regénye megjelenése idején hangsúlyozza a kritika, hogy a szűkebb haza múltját feltáró írói tevékenység terén nehéz lesz tőle elvitatni az úttörő érdemét. Nem is lehet. S övé az úttörő érdeme irodalmi "félmúltunk", a két háború közti irodalmi hagyományaink, irodalmunk és hírlapírásunk hőskora felelevenítésében, jellegzetes alakjainak megörökítésében is. Máskor, ha úgy látta, hogy színházunknak, műkedvelésünknek hazai és mai tárgyú, a mi világunkat megjelenítő színpadi művekre, rövid jelenetekre van szüksége, megint az elsők között ragadott tollat, hogy az újonnan támadt igényt kielégítse, s kísérletet tegyen a számára új műfajokban. Ott volt az újvidéki rádió indulásánál is, és elsősorban hangjátékokkal sietett hozzájárulni műsorának változatosságához, eredetiségéhez, azaz vajdasági jellegéhez, úgynevezett színes szalagjaival pedig sajátos műfajt teremtett: szinte elbeszélgetett, társalgott hallgatóival a legkülönbözőbb időszerű témákról.