Már az avantgárda Carneválra ütött [antikvár]

Már az avantgárda Carneválra ütött Előszó gyanánt - Lectori salutem, tisztelet az olvasónak! - Az illendőség úgy kívánja, hogy üdvözlettel kezdjem ezt a könyvet, köszöntök tehát mindenkit, aki figyelmével megtisztel, és az alább sorakozó nagyobbrészt irodalmi, olykor (és ettől nehezen elválaszthatóan) művészeti tárgyú esszéket, tanulmányokat, könyv- és kiállításkritikákat egybegyűjtve is elolvassa. Megírásukkor arra törekedtem, hogy érthetően, de a leegyszerűsítéseket is elkerülve fogalmazzak. Vagyis nem idézgettem öncélúan az éppen közkedvelt szaktekintélyeket, és ha elkerülhettem, nem használtam szakzsargont; de ha olyasmivel találkoztam, ami ezt követelte, megpróbáltam követhetően tenni. Az olvasótól türelmet és főként figyelmet kérek, mert aki csak innen-onnan emel ki egy-egy bekezdést, az elkerülhetetlenül félreérti a mondandómat. - Lectori salutem -, kezdtem, de ugyanennyire illendő így folytatnom: -Autori, auctori, actori salutem! - Azoknak szól ezúttal tiszteletem és figyelmem, akik művészi alkotómunkájukban a röviden megnevezhető, de nem egyszerűen azonosítható avantgardizmus szellemében tevékenykednek, akik tehetségüket és energiáikat az itt értelmezett-elemzett-értékelt művek létrehozására fordították. Nem törekedtem arra, hogy ajnározzam és okkal-oktalanul dicsőítsem őket, de munkásságukban nem a hibák érdekeltek. Akkor sem, amikor kritikát írtam róluk. Valamit a címről. Voltaképpen véletlenül botlottam az idézetbe, még az 1990-es évek közepén, amikor a régi magyar regényekről szóló könyvemen dolgoztam, és ehhez persze (újra) elolvastam olyan dolgokat is, melyek nem tartoztak közvetlenül a tárgyhoz, így Csokonai Dorottyáját. Akkoriban néhányan már pedzették (Bahtyin nyomán) a karnevál-metaforát, amelyet az avantgárd számos jelenségére kiterjeszthetőnek láttam, és persze megörültem, amikor éppen Csokonainál találtam rá készen erre az összefüggésre. Különösen a kifejezés kétértelműsége tetszett: amikor a gyereket hasonlítgatják a vigyorgó rokonok, akkor [9]