Mediális átlelkesítés [antikvár]

MEDIÁLIS ÁTLELKESÍTÉS Zene - beszéd - irodalom A vajdasági magyar irodalomban Domonkos István a kupié, Sziveri János a sláger, Fenyvesi Ottó a blues, Ladik Katalin a fonikus áriák, Tolnai Ottó a dzsessz mestere, nincsen is szükség további müfajpoétikai finomításra, annak a demarkációs vonalnak az átlépésére, amelynek ezek a szerzők írókként a túloldalán vannak. Vajon hogyan működik a mediális átvitel zene és irodalom között, hogyan fordul át az egyik medializációs működési stratégia a másikba, miként érinthetik egymás felületét abból a kibogozhatatlan összefonódásból, amely felület és mélység nélküli, amely incesztüózus keveredéseken és kimutathatatlanságokon alapul, ami maga is történés és ugyanakkor ennek a történésnek a nyoma? Milyen heteronómiát, pluralizmust kell feltételeznünk, s van-e átfordítási, transzformációs lehetőség a közegek között ezek után, mi a célpontja az esetleges distinkciónak? A szövegszerüségében megragadott irodalmi produkció mint diszkurziv médium és a zene feltétlen affirmativ jellege között az áthidalhatatlan szakadékot is érzékeljük. A zene önmagát állítja, ez a prezencia eksztázisa, feltétel nélküli igenlése, tagadást nem ismerő akarása, míg a szövegkép diszkrét vágásokra, elkülönülő elemekre, vizuális jelekre és obszcén távolságukra épít. A beszéd a kettő (?) között átjár, áthall, áttünik, át-es nemelykor túlél Máskor meg csak Mcsendnl, athal(l)gat, miként az analitikus figyelem várakozása: figyeli önnön eseményében az elemzés yaratlan irányait, amelyek zene - beszéd -irodalom nyomvonalán e kötetben is elérkeznek