Mégis, kinek az érdeke? [antikvár]

LEVÉLFÉLE CSURKA ISTVÁNHOZ Tisztelt Csurka István! Kedves Öcsém! Remélem, nem haragszik meg, hogy rövid episztolám bevezetőjében így szólítom, hiszen szólíthattam volna kollégának is; de kedves Öcsém az utóbbi időben inkább politizál, mint ír, nekem pedig sohasem volt kenyerem a politika. Ezért szólítottam inkább kedves Öcsémnek: a közöttünk meglévő korkülönbség is indokolja ezt, meg azután szép megszólítás ez, régi megszólítás, talán még egy nép-nemzeti magyarnak sem okozhat gerincbántalmakat. De nem erről akarok beszélni, hanem kedves Öcsém egyik nyilatkozatáról, illetve annak egyik fordulatáról, amely ugyancsak elszomorított. Évtizedek múltak már el azóta, hogy egy szegény, nekikeseredett csongrádi parasztembernek — nem is olyan messze attól a vidéktől, ahol kedves Öcsém képviselőnek jelöltette magát - hosszan magyarázgattam, hogy nem őt kívánja „folyamatba tönni" a hivatal, nem őt akarják megmártani a szőke Tiszában. Dehogy teszik, miért is tennék meg vele ezt a csúfságot; nem akarnak semmi rosszat. Csak azt hiszik ott, a magas hivatalban, hogy ha nyakatekerten, bonyolultan fogalmazzák meg azt, amit egyszerűen is el lehet mondani, akkor okosabbnak látszanak. Annak idején meg is írtam ezt a történetet, Mihály folyamatba tétele címmel, arra gondolva, hogy ha a hivatal nem is, legalább az olvasó hivatalnok talán okulhat belőle. Sőt! Nemcsak az olvasó - az író is, ha akar De úgy látszik, nem akar. Mert mit is olvashattam a 168 óra című újságban, kedves Öcsém tollából? Azt, hogy pártjának győzelme után - amelyhez egyébként kívánok minden jót - bizonyos dol- 5