Merítések a Dunából [antikvár]

Kedves Tamásom!Egy hetet töltöttem Tihanyban; békességes körülményeink között igyekeztem egy kicsit lazítani, és utolérni magamat az olvasnivalómmal. A Danubius-Danubiá-t vittem magammal. Elsősorban engedd meg, hogy most - miután majdnem együltő helyemben végigolvastam-, köszönjem meg a kötetet, amit valószínűleg már nagyon régen elolvashattam volna, ha nem porosodik számomra addig ismeretlen temetőjében. Nem tudom, mikor olvastam könyvet legutóbb ilyen élvezettel és odaadással, mint a te művedet. Az első tíz oldalon szíven ütött érzelmi gazdagságával, kristálytiszta nyelvi szépségével, és a századik oldalnál már teljesen magával ragadott abszolút történelmi és hangulati hitelével. Én többé-kevésbé ugyanazoknak az élményeknek voltam részese, mint Te, így többnyire fájóan érzem a kortársaim visszaemlékezéseinek hamisságát, csináltságát, felületességét. A Te írásod egy pillanat alatt visszaidézte közösen megélt esztendeink sűrű levegőjét. Ezt a hitelességet fokozatosan sűrűsödő formában a könyv utolsó oldaláig éreztem és élveztem. Lehet, hogy a titka és kulcsa ennek az, hogy Tebenned korunk átélt élményei hitelesebben maradtak meg, mint idehaza bárkiben, mert nem lepte be őket az egymásra rétegződő hazai hétköznapok sűrű üledéke. Ily módon könnyebb volt felidézned a kor lényegét, mint bárki itthonmaradottnak, és Téged nem szippantott magába a tudatos nyelvszegényítés és nyelvi mocsok nálunk szinte kikezdhetetlen ingoványa.