Modern mítoszok és az újraírás lehetőségei [antikvár]

Bevezetés A líraolvasás lehetőségei és kihívásai Gyakorlat és elmélet közhelyes viszonyát olyan ismérvekkel szokás alátámasztani, melyek ahelyett, hogy erősítenék a szembenállóként elgondolt végpontok önállóságát, inkább arra mutatnak rá, mennyire működésképtelen (és tarthatatlan) praxis és teória kijátszása egymás ellen. A szemlélődő elmélet és a hathatós gyakorlat évezredes antinómiája máig nem vesz tudomást arról, hogy e szembenállás eleve akkor született meg, mikor Arisztotelész a helyes gondolkodás és a cselekvés összefüggéseit hangsúlyozta, vagyis egymásra utalt fogalompárként vezette be e kategóriákat. A tanulatlan, de csinos trák szolgálólány kacaja az eget kémlelő Thalész balesete kapcsán nem véletlenül vált ez oppozíció jelképes példájává.' A konkrét gyakorlat, mely képes az elmélet improduktívnak tételezett hatókörét lebontani, olyan bizonyítóerővel szeretkezik fel, mely nem a spekulatív megközelítéseket érvényteleníti, hanem magát a szemlélődésre épülő modellt teszi nevetségessé. Altalános ismeretelméleti kérdések kibontása helyett itt és most arra érdemes felfigyelni, hogy az irodalommal való bíbelődés elmélete és gyakorlata hasonlóképp került egymással szembe. Spekulatív kérdések ráolvasása irodalmi művekre, teorémák kipróbálása vagy kurrens és divatos megközelítések felismerése rendre olyan vádak a (nem csak mai) magyar irodalmi közéletben, melyek az jó—rossz-oppozíció etikai közegébe írják bele az alapvetően episztemológiai érdekű kérdéseket. Ugyanakkor az olvasás sajátságos gyakorlatai megmutathatják, az elméleti érdeklődés divergens folyamatai szövegeknek nem csupán már feltárt textuális- ' Vö. Hans Blumenberg, Das Lachen der Trakerin. Eine Urgeschichte der Theorie, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1987, 13-22.