Mondtam a magamét [antikvár]

A mögöttünk lévő két esztendőben - a rendszerváltás/változás éveiben - a magyar rádióban és a kulturális sajtóban "mondtam a magamét": akkor még természetesen jelenidő-ben. - Dehát miért nem mondom változatlanul most is? - kérdezhetné bárki, s joggal, hiszen a kísértés, hogy a véleménynyilvánítás évtizedekig tiltott szabadságával s valóban kertelés nélkül fogalmazzuk meg a mai élet jelenségeivel kapcsolatos gondolatainkat, változatlanul megvan ma is; a kísértést kiváltó tünetek nemkülönben. Miért hagytam abba? kérdezhetem tehát önmagamtól én is, hiszen magam is úgy érzem, hogy volna s lehetne még mondanivalóm a kultúra és a szellemi élet területén, abban a világban, amelyben élek, s amely a sorsom, nap mind nap észlelhető - és értelmezést kívánó - jelenségekről, amelyek talán nemcsak az én józan paraszti eszemet és igazságérzetemet ingerlik. A választ, a magam számára is, E. M. Cioran egyik aforizmájában találtam meg: "Nem azért írunk - mondja a Párizsban élő, s franciául író Cioran -, mert valami mondanivalónk van, hanem mert kedvünk van mondani valamit." - Hát, ez az; amit én úgy értelmezek napjainkban szerzett belső tapasztalataim alapján, hogy mondanivalónk, az volna mindig, csak a kedvünk megy el tőle időnként. Velem se történt más, aminek az okairól valamit ez a kis könyv is elárulhat olvasójának.