Móricz Zsigmond [antikvár]

Részlet:Búcsúztató a Kelet Népe nevébenA Kelet Népe búcsúzik gazdája testétől. Az utolsó évek szemtanúi siratják magukat, mert hisz aki így ment el, azt csak csodálni lehet. Gyors halála nem volt váratlan. Egy nagy ösztönember küzdött itt szemünk láttára három éven keresztül a sorssal: előbb a nemzetével, aztán a magáéval. Az első két évben fáradt ügynökként láttuk őt az országot járni, vidéki dobogókról záró népfőiskolákra, kopott táskájában a nemzet szíverősítői. Aztán már csak a maga halála elől menekült helyről-helyre. Úgy volt megszerkesztve, hogy nem tudott semmiről, ami élet, lemondani; sem a méltánytalan magyarságról, sem a ráfizetéses lapról, sem elmagányosodott műhelyéről, akárhogy szenvedett is bennük. A halál most megváltotta ettől a makacs életakarattól. Művei és embersége gyakorlásával nézhet vissza megértésünkre és bűnbánatunkra. A magyar irodalom legnagyobb tehetségei is csak mellé állíthatók. Mint termő és megőrző mindnek fölötte állott. Az ilyen emberen nincsen mit siratni. Csak magunkon van: írókon s olvasókon, akiknek a házából kiverték a kályhát, a szorongattatások éveire elvették az apai meleget, a csendes igazságtevést. Csak hónapok, évek múlva fogjuk igazán érezni, milyen nagy erősség és rang volt minden magyar író és magyar ember számára, hogy Móricz Zsigmond is magyar író és magyar ember volt.A Kelet népe búcsúzik tőled, Zsiga bátyám. Utolsó éveid kisded bárkája annyi megaláztatás, gond és hős erő padja, a legszebb tán, amit egy öreg magyar valaha összebarkácsolt. Búcsúztatván, mintha maga búcsúzna magától. Hiszen amelyik pillanatban testedet letettük, elmerült ő is, a lap.