Móricz Zsigmond [antikvár]

Közel negyven esztendő óta élem az irodalom életét. Közel negyven esztendő óta nem volt a magyar szépirodalomban olyan jelenség és megnyilatkozás, amelynek megfigyelését, értékelését és elemzését elmulasztottam volna. Én is, mint a többiek elringatóztam abba az álomvilágba, amelyet Jókai Mór az egyetlen, a kiapadhatlan meseforrás, a romantikus elképzelésnek még Hugó Viktort sem véve ki, legszárnyalóbb és legihletetteb géniusza szövögetett és lopott bele a legteljesebben, versenytárs nélkül a magyar ember lelkébe. Átéltem a Mikszáth Kálmán szinte példátlan népszerűségének korszakát is, a művészét, aki nem volt formabontó reformer, azonban felszítta magába a dickensi iróniát, de nem a dickensi elgyöngüléses jóságot, ki a szivhangokat kissé elrejteni tudta és Jókai útjától eltérve, leszállt a földöntúli magaslatokról és éreztetője volt a realizmusnak a szépirodalomban.