Móricz Zsigmond ébresztése [antikvár]

Részlet: "Van abban valami sorsszerű, hogy Móricz Zigmond azn az éjszakán halt meg, amikor országunk fővárosa örökre, amikor először éreztük meg igazán ebben a szomorú kis hazában, hogy háború van, s hogy ez a háború felettünk is ítél kegyetlen törvényeivel... Emlékszem, 1939 szeptember 1-én együtt ültem Vele a Pannónia kávéház teraszán. A "Kelet Népe"-ről beszélgettünk, arról, hogy szívesen átvenne tőlünk, a "Szabad Szó" kisded írói csoportjától a lapot. Panaszkodott, hogy mindenünnen kiszorult, hogy nincs már se ujság, se folyóirat, ahol elhelyezhetné az írásait. "Attól félek, hogy ha nekem lesz lapom, én se fogadok el már magamtól cikket..."- mondta jellegzetes, csücsörített szájú, bajuszalatti kis mosolyával. Nyomott, szürke, őszelői délelőtt volt: esőre sűrűsödő párától és világizgalmaktól terhes. Egyszerre csak odébb felharsant a loholó rikkancs elfulladt kiabálása: "Kitört a háború!..."