Mozgó világ 1980. január-december I-II. [antikvár]

íróvá ütve Müfajtalankodásunk története Az alant következők szubjektív észrevételek néhány irodalmi műfaj jelen állapotáról, különös tekintettel a fiatalnak nevezett írók eddigi működésére. Irodalomszociológiai jegyzeteknek is nevezhetném őket, ha volna tudományos apparátusom, statisztikai adataim, felméréseim, mélyinterjúim, lábjegyzetben idézhető külföldi szaktekintélyeim és egyebek. Ilyenekkel nem rendellcezem. De ez nem baj. Van ennél nagyobb is. Kezdetben volt a líra Mostanában közhely, hogy a Ura az utóbbi években elvesztette hagyományosan vezető szerepét. Erről sok mindent írtak és mondtak. Hadd szaporítsam e gyorsan évülő műfajt a magam tapasztalataival. Amikor 1965-ben bekerültem az ELTE Bölcsészkarára, annak is Alkotókörtht, éppen betiltották a Tiszta Szívvel^ az Alkotókör azonban tovább funkcionálhatott. Ott voltak néhányan a későbbi Kilencek közül, volt még rajtuk kívül számtalan fiatal költő, egy tanulmányíró és két-három prózaíró. Később, amikor a Kilencek akkor még publikálatlan verseivel felolvasóestekre jártunk az egyetemen kívül, kilenc költő és összesen két prózaíró működött közre, az utóbbiak egyike most az írószövetség KISZ-titkára, a másik én voltam. Szerepünk arra korlátozódott, hogy kis, pár oldalas színes prózánkkal emészthetővé tegyük a több tucat verset. Akkor még a vers volt a műfaj. Azután is az maradt, hogy a Kilencek kikerültek az egyetemről, az ÁlkotókörbQn rengeteg volt a költő és kevés a prózaíró. A költők azóta is írnak verseket, a prózaírók többsége abbahagyta, mert hiába házaltak a novelláikkal. Még nem volt rájuk szükség. Ha pár évvel később kezdik, ma négy-öt kötet állna a hátuk mögött. így azonban filozófiát, marxizmust tanítanak, könyvtárosként dolgoznak vagy hivatalnokok lettek. Tehetséges emberek voltak. Kitűnő stílussal rendelkeztek. Már tíz éve megcsinálták a ma divatos iróniát. Csak éppen még nem volt rájuk szükség. Az Alkotókörbe persze nem járt mindenki, de Petri vagy Várady tovább rontaná az arányt a költők javára; egyetlen prózaíróval, Bereményivel szemben. Aki akkoriban költőként indult, meg is maradt költőnek. A Kilencek nem próbálkoztak más műfajjal, két kivételtől eltekintve. Petri és Várady is csak verset ír. Mindebből most csak annyit akarok leszűrni, hogy aki annak idején belépett a költészetbe, elégedett volt a műfajjal; költőnek lenni többet jelentett, mint prózaírónak lenni. Az irodalmi köztudat is ezt szentesítette. A hatvanas évek elején és közepén feltűnést, botrányt versekkel lehetett elérni. Például Juhász vagy Weöres vitatott versei az Új írásban ilyenek voltak. Mindenkit az a műfaj vonz, amelyben ki lehet ugrani, más szóval, amelynek van hatása. Csakhogy már akkor megindult egy devalválódás! folyamat. Akkora volt a költőkből a túltermelés, hogy induló költő harmincéves kor előtt nemigen számíthatott kötetre. Az történt, hogy a fiatalok a lapokban és folyóiratokban is hónapokig, évekig vártak a megjelenésre, így aztán inkább a vontatottan megjelenő antológiákban kezdték a pályát, több év verstemiését prezentálva. Az Első ének és a Költők egymás közt még némi feltűnést is keltett, amikor azonban az antológiák is rendszeresen kezdtek megjelenni, már nem lehetett odafigyelni rájuk. Először a lapok és folyóiratok, később az antológiák inflálódtak annyira hogy a hetvenes évek közepén már csak önálló kötettel lehetett figyelmet keltem, vagy azzal sem. Ma már az a helyzet, hogy a lapokban kihalnak bizonyos mennyisegu cicerót a rövid sorokban írt valamik számára, hogy szemet gyönyörködtetően ékesítsék az oldalt. A szűk baráti körön kívül verset nem olvas senki. Megszűnt a vers mmt mufaj. I- i;, ír. • r !' V N',