Mozgó Világ 1983. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Mit hoz a jelen? A beszélgetés résztvevői: Czakó Gábor író, Fehér Márta filozófus, Ferencz Csaba mérnök, Horváth Benő biológus, kibernetikus, Kereszty Zoltán biológus és Tárcsái Györgj' geofizikus Czakó Gábor: Miért érzi a XX. századi ember úgy, hogy nincs jobban a birtokában saját sorsa, mint kétezer évvel ezelőtt? Horváth Benő: Századunk első felében a természettudomány kérdései még az anyag szerkezete, az élet eredete és az evolúció köré csoportosultak. A válaszokat keresve a kutatók kénytelenek voltak átrendezni tudományos álláspontjukat, világnézetüket. A Planck-ál-landó megszüntette a kölcsönhatások folyamatosságába vetett hitet, a relativitáselmélet megszüntette a tér és az idő a priori jellegét, Heisenberg határozatlansági relációja rácáfolt a kutatók szállóigéjére, miszerint a természet értelmes kérdésekre értelmesen válaszol. Mert a kérdés magában hordozza a választ is. A lét határain a megismerés szembetalálkozik őimiagával. Heisenberg Niels Bohrral sokat töpreng ezen: „nincs fogalmi rendszerünk, nincs nyelvünk, amellyel ábrázolhatnánk a részecskék világát". A fénysebesség közelében a kauzalitás felmondta a szolgálatot. A kísérletek során sokszor arra következtettek, hogy az okozat megelőzte az okot. A részecskék helyét és energiáját együttesen végképp nem tudták meghatározni. Sőt, ennek képtelenségét törvényesítette a határozatlansági reláció. A kudarcot emelték volna ezzel Heisenbergék a törvény szintjére? Erre nehéz • válaszolni, mindenesetre alkalmazása gyümölcsöző eredményekkel járt. A fizika századunk közepére újrarendeződött. Alapja a Gibbs és Bolzmann által kidolgozott statisztikus mechanika. Ezáltal a kérdések is megváltoztak. Most már egzisztenciálisak, a létre kérdeznek. Az élet jellegét kutatva a biológia feltárja az élet öröklődési mechanizmusát. Ma már ismerjük az élőlények ábécéjét, működéséről is tudunk egyet-mást. Soha nem létezett élőlényeket állíthatunk elő, új, önkényesen kiválasztott tulajdonságokkíel ruházhatjuk fel őket. De nem vagyunk képesek felmérni, mi történne velük, ha elhagynák a lombikot. Tudjuk, hogy a DNS-molekula elemeinek hármasai az élet ábécébetüi. A belőlük képzett szavak értelmezése a fehéqék szintézise. Az élet DNS-könyvének fejezeteit egy-egy faj képviseli. Mégis elképesztő matematikai paradoxonnak tetszik, hogy az egydirnenziós DNS-fonál egyértelműen képes meghatározni egy háromdimenziós struktúrát: az élőlényt. Eddig jut el ismeretünk. Az organizációról, az élet jellegének hordozójáról már csak sejtelmeink vannak. Az már kívül esik tapasztalataink határain. Sejtjük, hogy organizációjának mozgatórugója az arány és az ebből következő ritmus. Az arányok a molekulák funkcióit, térbeli szervezettségét, a ritmus az időbeli lefolyását, a ciklusát teszi lehetővé. Az élők rendszere konzervatív, és ezt a konzervativizmust a minden élőben jelen levő, 3,5 milliárd éves tapasztalatot tömörítő DNS szavatolja. Változást a múlt szigorú parancsán csak ritka véletlen okoz (minden 100000-1000000 osztódásra egy tévedés). Az evolúció, a véletlenek sorozata nem más, mint a DNS fejlődése. Az organizációt az élet nemcsak befelé (sejten, szervezeten belül) tökéletesítette, hanem kifelé, a környezet irányába is. Földgömbünk szinte egységes élő szervezetként működik, ahol az élő és nem élő környezet mindenkor harmonikus egyensúlyra törekszik. Ezen a ponton élesen kirajzolódik a különbség az élő rendszer sajátosságai és a civilizált ember között. Az élő öröklődési mechanizmusának lényege, hogy mindig a múlt információit csempészi át a jelenbe, és a szervezetre, a fenotípusra bízza a múlt örökségének és a jelen feltételeinek összeegyeztetését. Az újnak a fejlődés minden fázisában össze kell mérnie magát a régivel. így keletkezett az élet, így jött létre az ember, így fejlődik az emberiség is. De az ember a múltját nem mechanikusan örökli, hanem a mindennapjaival olvasztja jelenébe, ezzel megszaba- l;-: í . i 1. ' ¦ I ¦I'