Mozgó Világ 2008. július [antikvár]

Részlet: Debreczeni József Kormányváltás - rezsimváltás -rendszerváltás Szimpla kormányváltás következik, vagy rendszerváltozással egybekötött hatalomátvétel fenyeget? A normál parlamenti váltógazdaság újabb fordulója vagy a parlamentarizmus fölszámolása előtt áll-e Magyarország? Megmarad az 1989-90-es rendszerváltozással született - valójában: újjászületett, hisz a kényszerszüneteket leszámítva (1849-67, 1919-20, 1948-89) úgy-ahogy 1848 óta működő -, mára ismét recsegő-ropogó magyar közjogi berendezkedés, vagy a harmadik Magyar Köztársasággal együtt (beláthatatlan időre, netán végleg) felszámolják? Az első szabad választásokat követő ötödik kormányzati ciklus derekára ezek a kérdések, pontosabban: ez a kérdés vált a magyar politika alapkérdésévé; még akkor is, ha a politikai közbeszéd résztvevőinek többsége nem tud, nem akar vagy nem mer nyíltan szembenézni vele. A Fideszhez kötődő jobboldal eleve nem vesz részt ebben a diskurzusban: ők más kategóriákban gondolkodnak (helyesebben éreznek, de erről később). A többiek durván két csoportba sorolhatók. Az egyik tagjai (ők tűnnek számosabbnak) nem ismerik föl, illetve tagadják az új rendszer- és korszakváltás lehetőségét. Vagy ha számolnak is vele, nem tartják veszélyesnek. De ha mégis, akkor igyekeznek elbagatellizálni a veszélyt, és jó előre alkalmazkodni, idomulni hozzá (hogy finom legyek). A másik csoport tagjai katasztrofálisnak látják a küszöbönálló politikai változásokat, megpróbálnak tiltakozni, küzdeni ellenük - talán nem kell mondanom: e sorok írója közéjük tartozik. Mielőtt a magam érveit kifejteném, szeretnék egy pillantást vetni az első csoporton belül tipikusnak mondható érvelés-, illetve szemléletmódra - nem lesz tanulság nélküli. Olyan magukat karakteresen liberálisnak valló, tekintélyes véleményformálók képviselik ezt, mint például Papp László Tamás vagy Seres László, akik - az internetes újságírásban divatozó stílnek hódolva - persze a bölcsek kövét is a kezükben tartják, s eszerint osztják az észt. Jobbra is, balra is - egyformán porciózva, hisz ez a független publicista ismérve -, továbbá roppant magabiztosan, lesajnálva mindenkit, aki másként gondolja a dolgot. (Aki eleve csak elfogult, zsoldos vagy fóbiás lehet, esetleg simán hülye). Papp Fideszes kétharmad: vágyak és rémképek címmel publikált cikket a Hírszerzőn, május 5-én. Beszédes és jellemző már maga a cím is, nemkülönben a felütés: „»Narancsszínbe bújt fasizmus szennyes árja hömpölyögne végig a pesti utcákon« - álmából ébresztve ilyesmit vizionálna a balliberálís drukkerek oroszlánrésze, ha arról faggatnánk: mi volna itt, amennyiben Orbánék kétharmados többséget produkálnának." Ilyesmit szerintem senki se vizionál, de hát tudjuk: egy kreált vitapartnerrel, akinek eleve mi adunk a szájába túlzó, karikaturisztikus állításokat, hálás dolog „vitatkozni". Papp szerint aki attól fél, hogy „a Fidesz-kétharmad jóvátehetetlenül romosítaná a demokráciát", az figyelmen kívül hagyja, hogy „volt már eset 1989-90 után a fent írt szituációra". Erre csak azt mondhatjuk, hogy nem volt: Orbánnak nem volt még kétharmados többsége a törvényhozásban. (Mellesleg, ha 1998 és 2002 között lett volna neki, és nem élt volna vele, az azóta eltelt időszak ismeretében ezt is amellett szóló érvként kellene számba venni, hogy másodszor aligha követne el ilyen „hibát".) Papp szerint a Fidesznek „a kéthar-