Mozgó Világ 2009. október [antikvár]

Ripp Zoltán Hunniában készülget valami A 2009. júniusi európai parlamenti választások bebizonyították, majd az azóta közreadott közvélemény-kuta-tási adatok csak megerősítették, hogy a lehető legkomolyabban kell venni a politikai erőviszonyokban bekövetkezett extrém jobboldali eltolódást. A Szabad Demokraták Szövetségében zajló fejlemények arra utalnak, hogy a rendszerváltó liberális pártra nem egyszerűen súlyos vereség vár a jövő tavaszi parlamenti választásokon, hanem a szétesés, a megsemmisülés határára jutott. A Magyar Szocialista Pártot a sokkoló vereség sem tudta rávenni, hogy a válságkezelő kormány eltökélt támogatása mellett sürgősen új stratégiát dolgozzon ki, amely legalább reményt kínál a depresszióba süllyedt, a párttól tartósan távolságot tartó egykori szavazói visz-szaszerzésére. A rendszerváltás egykori domináns pártja, a Bokros Lajossal és a mostanság nem éppen trendi neokon liberalizmussal kampányoló MDF boldog lehetett a túlélés reményét éltető öt százalékával, de a politikai viszonyok alakulását ilyen eredménnyel érdemben aligha befolyásolja. Beérett a Fidesz következetesen alkalmazott populizmusa és totális ellenzéki politikája, amelyet a semmit sem állító, de sokak véleményét tükröző „Elég!" jelszó pontosan fejezett ki. A Fidesz jócskán bővítette a szavazótáborát, mégsem elsősorban ez, hanem baloldali és liberális ellenfeleinek rémes állapota ígér fölényes, netán al-kotmányozó többséget jelentő kétharmados győzelmet 2010-re. A jobboldali eltolódásban az igazi újdonságot a Jobbik előretörésének a mértéke hozta. Alighanem mindig is volt legalább öt-tíz százaléknyi szélsőjobboldali vagy egyenesen fasiszta beállítottságú ember az országban, a változás „mindössze" az, hogy megszerveződött a neonáci nézetekkel minden korábbinál nyíltabban fellépő párt, amely a szokásos körön kívül is jelentős hatást gyakorol. Többről és részben másról is szó van, mint hogy a válság keltette elbizonytalanodás és kiszolgáltatottságérzés természetszerűen megnöveli a fogékonyságot a radikális eszmék iránt, különösképpen a fiatalok és a reményvesztettek között. Két speciális tényezője van a nyilasutódok jelenlegi magabiztos és sikeres fellépésének. Először is az elmúlt évek fejleményei nyomán megszűnt a rejtőzködés, a kódolt beszéd kényszere. A Fidesz által több mint egy évti- ^ zede növekvő intenzitással folyatott kirekesztő, a politikai ellenfeleket a nemzeti közösségből hazaárulóként kitagadó politika és a nyílt rasszizmus egy tőről fakad. A 2006 őszén a Fidesz delegitimáló-kormánybuktató kísérleteit alátámasztó szélsőséges verbális agresszió és a hozzá kapcsolódó fizikai erőszak végképp lerombolta az amúgy is düledező gátakat a szennyes áradat elől. Vásárhelyi Mária hónapokkal az EF-választások előtt pontosan kimutatta, hogy Orbán Viktor környezetében ringatták a Jobbik bölcsőjét, a Fidesz köpenyéből bújtak elő vezetői, róluk mondta a nemzet örökös miniszterelnöke, alias vezénylő tábornok, hogy bátorító szeretettel nézi ténykedésüket.' Két pofonnal már nem lehet egyszerűen elzavarni őket a politika játszóteréről. Annál is kevésbé, mert a Fidesz po-