Mozgó Világ 2023. szeptember [antikvár]

A NER gatya nélkül áll a tengerben Jávor Benedekkel beszélget Jankovics Márton - Emlékszik a pillanatra, amikor tudatosult önben, hogy ökológiai válság idején fogja leélni az életét? - Nem tudok ilyen „aha-élményt" felidézni. Gyakorlatilag madárhatározókon meg Attenborough-filmeken nó'ttem fel, így nemcsak azzal szembesültem nagyon korán, hogy a Föld és a globális környezet milyen fantasztikus gazdagsággal rendelkezik, és milyen lenyűgöző' az ökológiai rendszer, amelyben élünk. De azzal is, hogy ez a rendszer veszélyben van, folyamatosan károsodik, az emberi tevékenység egyre inkább aláássa a stabil működését. Biológia iránt ér-dekló'dó' gyerekként tehát kezdetektói tudatában voltam a válságnak. A helyzet súlyosságára persze menet közben döbbentem rá, és ebből már emlékszem kitüntetett pillanatokra. Az 1992-es riói csúcsról szóló híreket például húszéves biológushallgatóként követtem, és akkor esett le, hogy nem pus.ztán szűk, szakmai-tudományos ügy, hogy mi zajlik az ökoszisztémában. Világossá vált számomra, hogy a mögöttes hajtóerólc kívül esnek az ökológiatudomány körén. Ezek ugyanis társadalmi-gazdasági folyamatok következményei, ezért a megoldásuk is csak a társadalmi, gazdasági, politikai döntéshozatal eró'terében születhet meg. - Tehát itt fogant meg először „Jávor Benedek, a politikus"gondolata? - Akkor még nem merült fel bennem, hogy politikával kellene foglalkoznom, de az igen, hogy ez a probléma nem oldható meg pusztán a tudomány eszközeivel. Jávor Benedek, a politikus gondolata igazából késóljb született meg. Az egyetemet követó'en maradtam a szakmában, ökológus kutatóként doktoráltam. A doktori disszertációmban viszont már azt vizsgáltam, hogy az emberi beavatkozás miként hat a természeti rendszerekre, hogyan alakítja át a belsó' felépítésüket. A konklúzió pedig az volt, hogy ezek a komplex rendszerek végletesen leegyszerűsödnek a nagy nyomás alatt: csak a puszta túléléshez szükséges elemi energiaáramlási, táplálkozási struktúrák maradnak meg, mert a természet ebben a szorongatott helyzetben nem engedheti meg magának a sokszínűség fenntartását. A kilencvenes évek végén elkezdtem egyetemen tanítani, egyúttal bekapcsolódtam a civil szervezetek munkájába, 2000-ben pedig Lányi Andrással és másokkal közösen megalapítottuk a Védegyletet, onnantól civilként próbáltam elérni az ökológiai krízis kordában tartásához szükséges változtatásokat. Még mindig szakemberként, kutatóként, egyetemi oktatóként tekintettem magamra, de eró'södött bennem az érzés, amit egyik kollégám, ifj. Zihnszky János fogalmazott meg találóan: ökológiatudománnyal foglalkozni egy széthulló világban kicsit olyan, mint ablakokat mosni a Titanicon. - A tiszta ablakok kellenek az előrelátáshoz.