Műközelben [antikvár]

Részlet: Bevezető I. „szépet, jót, igazat alcarva / beszélgetlietnénlc irodalomról / vagy más ily fontos emberi lomról" - írja József Attila Babitsot engesztelő versében. Elgondolkodtató sorok, s nemcsak a keserű önirónia okán. A szépség, a jóság, az igazság kétségkívül a művészethez, igy az irodalomhoz tapadó érték, kifejezvén a neki tulajdonított, az emberi életben betöltött, nélkülözhetetlen szerepet is. Persze mondhatni, a történelem során erodálódtak ezek az értékek, hisz csak századunkban hányszor derült ki, amiről azt hittük igaz, velejéig hazug volt, s a szép hamis álcája mögül előtűntek a visszataszító ocsmány-ságok - vagy ahogy Illyés Gyula irta: "az iszkol aki űz, / makulátlan a céda, / mocskos a szűz." Mondják is sokan: ezek az atavisztikus fogalmak korszerűtlenek, semmiképp sem alkalmasak ma már arra, hogy általuk irodalomról szóljunk. Tény, sokan voltak, akik irodalomról beszéltek, s közben egyáltalán nem szépet, igazat akartak. De az is tény, a nemzet, s az emberiség emlékezetében, a kollektív irodalomtörténetben csak az érdemesek neve marad fenn. A hatalom vagy épp a divat diktálta lajstromok, értékrendek mögül előbb-utóbb - igaz gyakran igencsak utóbb - de előtűnik az érdem. Az alkotásról kiderül, hogy irodalmi mű vagy csak mű. „Miért e lom" - kérdezte rezignáltán másfél századdal ezelőtt Vörösmarty a könyvek haszontalanságára utalva. Fontos-e ez az emberi lom? - utalhatnánk vissza a József Attila-sorra, hisz a költő az irodalmat értelmező mondatával egymásnak ellentmondó értékeket helyezett egymás mellé. Persze tudjuk, a megsértett költőfejedelmet nemcsak azért engeszteli a nélkülöző József Attila, mert megértette a tudatalatti erők kényszerét, az irodalmi apakomplexust. Sokkal inkább azért, mert az irodalom, amiért - s amiből - élni akart, cserbenhagyta. Mert úgy gondolta, ha nem íródik vers, 7