Művek Lexikona 2. (töredék) [antikvár]

Hi ÍV Híd a Drinán (Na Drini óuprija): Ivo Andrié (»1892, tl975) szerb író regénye (1945). - A boszniai Trav-nikban, az egykori nagyvezírek székhelyén született író élete a Balkán, iU. a Monarchia városaiban zajlott; Visegradban (Bosznia) járt általános iskolába, Szarajevóban végezte gimnáziumi tanulmányait, majd Zágrábban, Bécsben, Krakkóban folytatott egyetemi stúdiumokat, Grazban doktorált, s 1945 után Belgrádban élt. A horvát születésű és horvát költőnek induló író először a jugoszláv eszme híve volt, de 1942-ben már határozottan szerb elbeszélőnek nevezte magát. Kulturálisan a szerb identitás mellett kötelezte el magát, íróként pedig egy sajátos civilizációs és kulturális keresztút, Bosznia szellemiségének feltérképezésével foglalkozott: doktori disszertációját 1924-ben Grazban 'A szellemi élet fejlődése Boszniában a török uralom befolyása alatt' c. írta. Egész életművének meghatározó élményét fogalmazta meg a Travniki krónika egyik hőse: „senki sem tudja, mit jelent két világ peremén születni és élni, egyiket is, másikat is megismerni és megérteni, anélkül azonban, hogy valamit is tehetnénk azért, hogy ez a két világ megmagyarázza egymást és közeledjék egymáshoz" (Csuka Zoltán fordítása). Bosznia az író gyermek- és fiatalkorában előbb az Oszmán Birodalom, majd az Osztrák—Magyar Monarchia része. Itt találkozik Kelet és Nyugat, a katolikus és ortodox kereszténység keveredik egymással és az iszlámmal. Birodalmak határa, de elsősorban háborúk színtere. Egy 1946-ban írt elbeszélésében Andric két szóval jellemzi Boszniát: gyűlölet és félelem. A ~ a Travniki krónikával azonos évben keletkezett, míg azonban a címében a krónika kifejezést tartalmazó mű valóban regény, szabályos hősökkel és epikus cselekménnyel, a ~ valójában krónika. A műnek két rétege van: egy történeti-összefoglaló réteg, amely a boszniai Visegrádnál álló híd történetének négyszáz évét mondja el a régió nagybetűs Történelmébe ágyazva a 16. sz.-i építéstől az I. világháborúig, amelyben a hidat feh-obbantTják. A híd fennállásának négy évszázada alatt megszámlálhatatlan esemény történt a város életében. Az emberek élték mindennapi életüket: karavánok, betyárok, kereskedők mentek végig rajta. Emberi kapcsolatok, szerelmek szövődtek, életek végződtek be itt. Másfelől itt zajlott a Történelem is: birodalmak váltották egymást, katonák meneteltek rajta, őrséget állítottak, közigazgatást reformáltak, összeírtak, újoncoztak, a hld azonban, dacolva az elmúlással, állt. Egészen addig, amíg a Nagy Háborúban, amely—sok más kortársához hasonlóan - Andric számára is maga volt az Apokalipszis, lerombolták. A nagybetűs Történelem tehát a folyamatos pusztítással azonos. A krónika másik, novellisztikus rétegében az író, meg-megszakítva a történelem ismertetését, portrék sokaságát rajzolja meg a híddal kapcsolatba ke- rülő emberekről: Abdaga lányáról, aki esküvőjét követően a Drinába vetette magát, Milánról, a Galíciából származó kiskatonáról, akit hadbíróság elé állítanak, mert elbájolta egy álruhás szerb lány, vagy a kártyaszenvedélyének kis híján végzetes módon áldozatául eső Milán Glasincaninról stb. A novellisztikus betéttörténetek részben anekdoták, részben afféle minitragédiák, amelyeknek hőseivel egy pillanatra azonosul az olvasó, de sorsukat csakhamar feledteti a következő történet, vagy ehnossa a nagybetűs Törtónelem megidézett sodra, mintegy azt a végkövetkeztetest sugallva, hogy minden elpusztul, ami élt, csak az élet maga örök. Ezt a végső soron optimista életfelfogást sugallja maga a híd is mint építészeti objektum: hiszen négyszáz éves történetét folyamatosan építés és rombolás váltakozása jellemzi. A törtenelem folytonos pusztítás, de a híd min^g újjáépül, és újra meg újra megindul rajta az élet. így van ez akkor is, ha a regény a híd felrobbantásával végződik. Ezt a történetfilozófiai optimizmust fogalmazza meg a híd felrobbantását átéló Ali hodzsa is a halála előtt, ezzel zárul a történet: „Hát legyen, gondolkodott tovább, ha itt rombolnak, valahol építkeznek. Talán van még valahol nyugodt vidék, vannak még okos emberek, akik tudják, mi az isteni szeretet. Ha az Úristen levette a kezét erről a Drina menti boldogtalan városról, talán nem vette le az egész világról s az egész földről az ég alatt. [ ] Minden lehetséges. Csak egy nem lehet. Nem lehet az, hogy teljesen és mindörökre eltúnjenek a nagy, okos és lelkes emberek, akik Isten dicsőségére soká tartó építményeket emelnek, hogy a föld szebb legyen, s az ember könnyebben és jobban élhessen rajta." A könyv először 1947-ben jelent meg magyarul Csuka Zoltán fordításában. - Balogh Magdolna Híd-avatás: Arany János (*1817, tl882) költő balladája. 1877. aug. 22-én készült el, 1878-ban a Buda-pesti Szemlében, kötetben a költő halála után, az Arany János összes munkái (1883-85) c. kiadványban jelent meg először. A nagyvárosi életet és a betegségét nehezen viselő költő a vers születése idején sokat tartózkodott a Margit-szigeten, és írta az Őszikék többnyire szubjektív hangú verseit a Gyulai Páltól kapott ún. kapcsos könyvbe. A mű ott még Városi ballada alcímmel együtt szerepel. A ballada megírásának hátterében a Margit híd átadása áll (1876. ápr. 30.), alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok avaíják fel. A - egy, a középkori haláltáncokat idéző jelenetsort mutat be. Éjfél és egy óra között egy vízió keretében vonul fel és ugrik a Dunába az egykori „öngyilkos tábor". A látomást egy minden pénzét elkártyázó és vízbe ugrani készülő fiatalember éh át (1-5,, 19-20. versszak) - mindössze egy óra alatt. A vízbe ugrók között van szerelmespár, aldk nem kelhettek egybe, szerencsejátekos, nyomorgó „tisztes agg", életunt „úri nő", bolond, a megaláztatásokat nem bí- ! 1