Nagyvilág 1962. (nem teljes évfolyam) I-II. [antikvár]

Részlet a műből:EMMANUIL KAZAK EVICSNAPVILÁGNÁL 1.Beköszöntött a hajnal. A nyirkos reggeli levegő fokozatosan, percről percre erőteljesebben és gyorsabban kúszott be a réseken, betört a sötét kapualjakba, elnyelte a falakon és a küszöbökön pihenő mély árnyékokat. Az alig érzékelhető köd betöltötte a szögleteket, még távolról sem emlékeztetett a napfényre, de már mindjobban ritkult, fehéredett, majd rózsás pírt kapott, végül hirtelen vibrálni kezdett, és a felső emeletek ablakain lobot vetettek a nap első sugarai.Mindez megszámlálhatatlan új hangot és képet szült. Valamelyik közeli udvarban felköhögött egy bátor, koránkelő autó. Valahol a távolban elnyújtottan felbődült egy gyári sziréna. Szellőző ablakok csapódtak be, léptek csoszogtak az aszfalton. Az egyik kapuban egy fehérkötényes ház-mesternő jóízű, hangos ásítással köszöntötte a felkelő napot. Az éjszakai szolgálat alatt átfázott rendőr megnézte magát kis zsebtükrében, és megigazította szőke haját a napvilágnál kiderült, hogy leány. Az első villamos nyomán a sínekről halk zizzenéssel sodródtak tova a rőt falevelek.A férfi az úttesten lépegetett, az utcát fürkésző, kíváncsi tekintete elárulta, hogy idegen. Katonaköpenyt hordott, vállán ócska, esőtől, verejtéktől megvörösödött hátizsák. Egész megjelenése a nemrégiben végetért háborúra emlékeztetett, csak sapkája, ez a szemmel láthatóan új munkássapka vallott immár békés időkre. Nem illett hozzá ez a sapka; a széles pofacsontú, kékszemű, rokonszenves, duzzadt ajkú férfiarc ezzel sokat veszített katonás jellegéből.A férfi figyelmesen, ámultán nézegette a megelevenedő moszkvai utcákat. Hatalmas öntözőautó robogott el mellette, a víz permete őt is elérte. Elmosolyodott, és barátságosan intett a sofőr után. Ebben a mozdulatban nagy szabadság nyilvánult meg, de nem a városi ember gyakori bizalmaskodása, hanem inkább a számtalan utat bejárt katona függetlensége.Abból, hogy az úttesten ment, és nem a járdán, még abból is látszott, hogy katonaviselt ember, aki megszokta a zárt rendben menetelést, nem egyénnek érzi magát, hanem mindig egy menetoszlop tagjának, amelynek a járda túlságosan szűk lenne.Bárha minden kétséget kizáróan jövevény volt gyűrött katonaköpenye vasútikocsi padján átaludt éjszakáról tanúskodott, s az is lehet, hogy most járt először Moszkvában, semmi zavar, elveszettség nem érződött rajta: a katonaélet állandó helyzetváltoztatásokhoz szoktatta, és letörölte róla éppúgy, mint a legtöbb volt katonáról, a falusiasság, a félszegség minden jelét. Űtkereszteződéseknél megállt, elolvasta az utcák nevét, azután egyenletes, magabiztos léptekkel tovább ballagott. Mintha csak valaki rész-