Nagyvilág 1963. január [antikvár]

eugene o'neill AZ ÉJSZAKAI PORTOS SZEMÉLYEK: ERIE SMITH, egy szájhős AZ ÉJSZAKAI PORTÁS Szín : New York szívében, a West Side mellékutcájának kis szállodájából a porta és a hall metszete. Hajnali három és négy között, ezerkilencszázhuszonnyolc nyarának egyik napja. Az ilyen szállodákat a század első évtizedében építették a Nagy Fehér Sugárút mellékutcáiban; ez itt a rangos másodosztályban kezdte, de fennmaradásának feltételei a züllés útjára kényszerítették. Az első világháború után és a Szesztilalom esztendeiben már a rang látszatát is feladta, s most olyan, amilyennek az átmenő vendégek akarják, harmadosztályú lebuj, züllött közönség kiszolgálója. S még így is csak tengődik. Nem virágzott a húszas évek Nagy Sivár Konjunktúrájában. Az Üj Gazdasági Törvény Örök Bősége sem lendítette föl. A kiszolgálási díj, a renoválás és tisztaság üzemköltségét csökkentette a minimumra — így képes fennmaradni. A porta szemközt egy rongyos székekkel bebútorozott kopott hall bal sarkát foglalja el. Az utcai bejárat a színen kívül balról nyílik. A pult mögött telefonkapcsolótábla és a kezelő széke. Jobb kézre pedig a levélszekrénykék szokásos polcsora; fölötte óra. Az Éjszakai Portás a telefonszéken ül, előre néz, háttál a kapcsolótáblának. Dolga nincs. Nem gondolkodik. Cseppet sem álmos. Csak ott darvadozik, s megadón bámul a semmibe. Kétségbeejtő lenne az órára pillantani. Tudja, hogy nagy időnek kell elmúlnia, míg átadhatja a szolgálatot. Különben sincs szüksége órára. Az utcai zajból is eligazodik, mennyi az idő — oly régen portáskodik New York-i szállodákban. Alig múlt negyven éves. Ösztövér, sovány, vézna a nyaka, kiugrik az ádámcsutkája. Az arca hosszúkás és keskeny, zsíros az izzadtságtól, fakó s pattanásos a szőrtüszőknél. Az orra lapos és jellegtelen. A szája is. A füle is. Meg a ritkuló, korpától rizsporos haja is. Csontkeretes szemüvege mögött az üres, barna szem semmiféle kifejezést nem árul el. Az a benyomásunk róla, hogy még az unatkozás képességét is elfeledte. Rosszul szabott kék sersz-ruhát visel, fehér inget, fehér gallért, kék nyakkendőt. Megkopott ruha ez: a könyökén fényes, mintha viasszal felkefélték volna. Lépések visszhangzónak az elhagyott hallban: valaki belépett az utcáról. Az Éjszakai Portás fáradtan kel fel. A tekintete kifejezéstelen marad, de fittyedt ajka a „vendégnek-mindig-igaza-van" fintorra torzul: ezt mosolynak szánja. Szabálytalan lapátfogai elhanyagolt állapotban vannak. Erié Smith belép, és a pulthoz közelít. Körülbelül egyidős a Portással, az arca is szakasztott olyan fakó, izzadt, agyonéjszakázott. Eddig a hasonlóság. Erié középmagas, de alacsonyabbnak látszik, mert zöw.ök, s kövérkés lába kurta a testéhez. Kövér karja is túlságosan rövid. Nagy feje úgy ül meg a nyakán, mintha izmos vállából nőne ki. Kerek az arca, pisze orra ellaposodik a hegyénél. Kék szemét megereszkedett szemhéj s duzzadt könnyzacskó árnyé- 1*