Nagyvilág 1987. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet az 1. számból Rolf Hochhuth: Meggondolkodtató történet Nagyon szeretem a nagyon öreg emberek társaságát: olyasmit tudnak, amit kívülük más senki; vallásnak, ideológiának nincs előttük hitele, legföljebb azoknak hisznek - de azoknak sem fenntartás nélkül -, akiknek meggyőző a tekintetük és a hangjuk; a táplálkozásukon, ezen a végső valamin kívül, ami még izgatja az érzékeiket, semmit nem vesznek már igazán komolyan; mindig ráérnek, mivel ott állnak már az időtlenség mezsgyéjén, ahonnét - bár nem sejtünk róla semmit - az itt még oly buzgón serénykedők időképzete merő agyrémnek tűnik; majd mindenben, amit állítanak, benne van ugyanannak ironikus tagadása is; egyáltalán: ha mégannyira unják is már az életet, derűt árasztanak maguk körül, mely nem melegít ugyan, és a zsémbességtől sem menti meg őket, de tágítja szemhatárukat, mint nagyon késői, hideg októberi napokon a napfény, mely szintén nem melegít már, de áttetszőn ragyog.