Napkelet 1929. július-december (fél évfolyam) I-II. [antikvár]

N A P K Böbék samu búcsúja. ^^MiKOR a szürke, lompos felhők kezdtek fölhasadozni nyugaton a torony kék orma mögött s a szelíd április-délutáni nap vissza-^ Sb mosolygott a sárral borított utcára, Böbék Samu a kapu felé sántikált. Hatvanötesztendős feje minden lépésre biccentett, ahogy gutaütött ballábát előre dobta, jobbkezével görcsös botjára nehezedett s vörös bakkancsa meg-megcuppant a bő sárban. Nemez-sapka födte ezt a szürke fejet s Böbék Samu ráncos, sovány és szigorú arca konok merevséggel tekintett alóla a földre. A kapuban megállt, körülnézett. Nagy csend ült az utcán. Végig esővíz húzódott a keréknyomon s a halványzöld rügyekkel borított eperfák tövén lomha kacsák bogarásztak a tócsákban. Egy-egy ház előtt az emberek csoportosan várták a hazatérő jószágokat s politikáról tereferéltek. De Böbék Samu most nem ment oda közéjük. Fáradt mozdulattal ereszkedett a kis padra, lábát elnyújtotta, hátát a ház falának vetette s hideg, apró kék szemével a bomladozó felhőket kezdte vizsgálgatni. Hiába, nagyon kegyetlen tavasz volt ez a mostani. Hűvös szél hasogatta a csontjait s bár béna, szélütött balkezére gondosan ráhúzogatta a rongyos, fekete pamutkeztyűt, mégis mintha le akart volna fagyni. A nap aranysárga fénye zsugori volt és hideg. Böbék Samu didergett. Mint öreg, kopott keselyű, úgy gubbasztott a nedves padon s szemezgette a felhőket, melyek szürkén, nagy hullámokban gomolyogtak az alacsony égen s elfödték néha még azt a kevés napfényt is, amire az öreg teste-lelke már hónapok óta úgy áhítozott. Most egyszerre megélénkült az utca. Nagy lármával jöttek a lovak s csattogó patájuk szanaszét fröcskölte a híg sarat. Ordítozó gyerekhad utánuk. Bőszülten ugattak a kutyák, a megriasztott csikókat bekeríteni akaró parasztok káromkodtak. Böbék Samu szolgája lelkendezve iparkodott ki a kapun s hosszú öreg, lábait hasztalan kényszerítette futásra, a nehéz bakkancsok megkötötték a mély sárban, így hát karjait lengette a nyerítő pej csikók elé s hangos szavakkal próbálta kiválasztani őket a csapatból. — Hóba ! Mucikám 1 Ne-ne ! Rohasszon el a Jehova 1 Ne-ne-ne ! Ett a kapu, rosseb egye ki, nem látó? ! Céda ne-ne ! Vakuj meg ! Böbék Samut elfutotta a harag. — Hon a gyerök? — csattant fel. — Há vitte az Isten? Soh'sincs ett, amikor szükség volna rá ! Napkelet 1