Napút 2005. május [antikvár]

Részlet:Kálnay AdélCsendesedő véráramÉdesanyámat kérdezem a családról (szerencsére még jó erőben, egészségben van, nem messze tőlünk). Azt mondja, összegyűjt mindent, amiről van dokumentuma, s szívesen elmondja az emlékeit is. Örülök az emlékeinek, nagyon intenzív emlékező, soha nem leszek ilyen. Számomra a valóság furcsa elegyet alkot a képzelettel, s egyáltalán nem tudom utólag eldönteni, mi az igaz történet. Anyukám sokkal éberebb hordozója a múltnak, emlékszik nevekre, dátumokra, eseményekre, s arra is, ki mit mondott, amikor ez vagy az történt. Egyre csak csodálkozik, fiam, hogy nem emlékezhetsz arra, amikor , ezt mondja, s láthatóan meg van döbbenve, milyen felületes, figyelmetlen lánya van neki.Nézem édesanyám precíz feljegyzéseit. Ismerős és ismeretlen nevek, a felmenőim. A cédulák mellett egy komoly, fűzött könyvecske, a Kálnay család története, egy szorgalmas Kálnay - Kálnay Emília - jóvoltából. Sosem látott, régen volt ősök nevei, ügyei, eseményei. Ahogy apró jeleket hagytak a gyorsan múló időben. Kik ők vajon? Hogyan éltek, mit éreztek, mitől féltek, minek örültek? Vajon volt-e egy is köztük, aki majdnem olyan volt, mint én? Aki úgy érzett, úgy látott, úgy tudott?A Kálnay család története a réges-rég múlt története. 1298-ban egy bizonyos Jákó - talán Zólyom megye főispánjának leszármazottja - először neveztetik Kálnay néven. A család törzse Zendi, másképp Nagy-Kálnai István. Szendi (Zend) István I. (nagy) Lajos királytól új adományként kapta a dédapjától örökölt Kálna s egyéb birtokokat 1377-ben.Istenem, de messze van ez, el sem látni odáig az időben! De jönnek sorban, egyre közelebb, birtokosok, katonák, tisztek és kapitányok, nemesek, papok, gazdagok és szegények, jók és rosszak, békések és békétlenek. Harcok, csaták, bosszúk, merények, járványok, pusztulások. Jönnek, jönnek egyre közelebb, végigmenetelik az évszázadokat, túlélnek, meghalnak, ölnek és megöletnek, szenvednek és szenvedtetnek. Jönnek, jönnek egyre közelebb, egyre inkább szelídülnek, hivatalnokok, tanítók lesznek, verseket írnak, újságot szerkesztenek, mintha egyre csendesebben csordogálna a vér ereikben. Jönnek, jönnek egyre közelebb, akár már láthatnám is őket, de szétszóródnak, keverednek, szétdobálja őket a történelem, ez a megvadult óriási Az őseim ők, kiktől apámon keresztül ért el hozzám mindaz, mi átadható, a vér, a gének, a temperamentum, s mi még Bizonyára ősi félelmeim, szorongásom is tőlük való, így képzelem.