Napút 2006. szeptember [antikvár]

Balázs Géza Szavak, szavak, szavak Juhász Gyula Szavak című versében (1934) mindent elmond, amit a nyelvész a modern elméletek tükrében is elmondhatna. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a művészet sokban a tudomány előtt jár, megérzékíti azt, amiről tudományosan még nem tudunk eléggé megalapozottan beszélni. Szavak, csodálatos szavak. Békítenek, lázítanak. Eldöntenek egy életet. Följárnak, mint a kísértetek. Szárnyalnak, mint a gondolat. Görnyedve hordnak gondokat. Világot jelentenek. Meghaltál, ha már nincsenek. Dalolnak és dadognak ők, Gügyögnek, mint a szeretők. Ölnek és feltámasztanak. Szavak, csodálatos szavak. Vagyis - anélkül, hogy visszamondanám, prózára fordítanám a verset - a költő számára a szavak „csodálatosak", csodával telítettek. A csoda: tünemény, meglepetés, megmagyarázhatatlan, emberfölötti. A szavaknak hatásuk, hatóerejük van: békére és lá-zításra képesek. Az 1960-as évekbeli beszédaktus-elmélet, majd a jelentéselméletek tükrében már tudományosan is látjuk, a szavaknak „erejük" van, néha önmagukban is képesek cselekvésekre - ezek a performatív (cse- lekvést végrehajtó) kifejezések. A szavak alkalmasak a nyelvi béke és a nyelvi háború megteremtésére. „Eldöntenek egy életet": kutatások, tanulmányok sora rejlik ebben a tömör kijelentésben. A jó, a helyes, az „adekvát" szó eldönt egy életet - mert nyelvi sikert hoz. Az alkalomhoz, helyzethez nem illő szóhasználat is eldönthet egy életet - mert nyelvi hátrány társadalmi hátrányhoz vezet. Ezt a nyelvi deficit elmélete, a legnagyobb hatású szociolingvisztikai elmélet mondja ki. Ma már minden modern iskolarendszerben ügyelnek a nyelvi hátrány kiküszöbölésére. Valóban, a szavak meghatározzák életünket. „Följárnak, mint a kísértetek": felszínesen vagy mélyen rögzülnek a tudatunkban, aligha tudjuk, hogy miért. Korábban aktív és passzív szókincsnek nevezték a különbséget. De hogy miért „száll le" egy aktív szó a passzív szókincsbe, arról már kevesebbet tudunk. S hogy vajon miért ,járnak föl" kísértet módra, egy álomban, szülés közben, életünk alkonyán? Titkait az agyfiziológusok, a neuro- és a pszicholingvisták kutatják. A fönt és lent régiói nyílnak meg a következő versszakban: „Szárnyalnak, mint a gondolat." Régi és eldönthetetlen vita: a gondolat még nem nyelvi alak, még nem szó. A gondolatot még nem köti gúzsba a nyelv. De a szavak is képesek a mérhetetlen szárnyalásra: gondoljunk csak a szabad, kötetlen beszédre, a kibeszélés mámorára, a „csak úgy" beszédre. Lelkünk megújul egy önfeledt baráti beszélgetésben. És szárnyalni tudnak a számunk-