Napút 2010. május [antikvár]

Előtér Hubay Miklós Kalapot emelek a fiatalok előtt Drámaírókat mutat be ebben a számában a Napút. És izgalmas tanulmányokat is közöl, persze ezeknek is a dráma a témájuk. Ritka jelenség egy ilyen kiadvány Magyarországon. Mondhatnám: világszerte is. A fősodorból (magyarul ezt trendnek mondják) eltűnőben vannak a magas igényű, eredeti új drámai művek - s ami nagyobb baj, eltűnt az igény erre a színházaknál is, de még a kritikában is. Kitűnő kritikusaink tanulmányait összegyűjtő kötetekben elvétve, ha találunk drámaelemzést, és jóformán soha eszmefuttatást arról, hogy a lét-nemlét kérdéseit (a dermesztő „Medúza-valósá-got", ahogy Kosztolányi mondja) mily módon lehetne ma is megközelíteni drámát építő játékkal és logikával. Az elmúlt 2500 évben nemegyszer sikerült örök dicsőséget hozván az antik Athénnak, az Erzsébet-kori Londonnak, a napkirály Párizsának, a madridi aranyszázadnak, Firenzének, Weimarnak Ez a végzetet faggató impulzus Mohács után megjelent a szellem alkotóerejében nálunk is. Olyan intenzitással, hogy a Balassi Menyhárt áruitatásáról szóló drámával kapcsolatban Kertbeny Károly Shakespeare-t emlegeti. A dráma sorsfordító szándéka sem volt kisebb a művészi becsületnél: „Hogy az Úristen az megérdemlett büntetést elhalassza és megtartson hazátokban, igaz hitben, reménységben". Legelső drámámnak mottója lett ez a szándék. 1940-ben, amikor én a Hősök nélküli írtam, ugyanolyan szorongatóak voltak a nemzet sorskérdései, mint a mohácsi csata és Buda eleste után De kortársaim drámái élére szintén kitűzhető volt ez a szándék. Az Oszlopos Simeonjában Sarkadi vadul kockázik a jövőért. Arany János kétségbeesett bölcsességéhez jut el: a rosszat tovább rontani - „no, lássuk, Úristen, mire megyünk ketten." Ebből az immár majd félezredes hagyományból tör az égre Madách. Az emberiség lét-nemlét kérdésének megragadásában kétségtelen, hogy egyedülálló drámai koncepciójával ő jutott el a leglényegig. Művének elemzése Arany János óta szakadatlanul tart. A Napút e számában Németh Péter Mikola folytatja egyre újabb távlatokat nyitó eszmélkedéseit Az ember tragédiájáról. Ám e nagy hagyomány a következő korok magyar drámaírói számára is nézőpontjaiknak magasabbra tűzését kell, hogy jelentse. Bizonyára magas életkorom adta az ötletet a drámairodalom új generációinak seregszemléjéhez, hátha annyi idő alatt gyűjtöttem annyi tapasztalatot, aminek hasznát láthatják. Meg aztán én se mulaszthatom el, hogy búcsúzáskor kalapot emeljek a fiatalok előtt. Valóban: láttam, végiglelkesedtem, végigszenvedtem a XX. században nagyszerű magyar drámaírók nemzedékeinek együttes jelenlétét és legjobb szándékaiknak elpangását. í" ! ü I; ' i i 1 ,