Napút 2018. szeptember [antikvár]

mpí^ wehner tibor Öt rövid szöveg az érkező és a távozó mindig i^orábban. Jóval korábban érkezett a megbeszéltnél, és nemcsak a késéstől való irtózása miatt, ha délelőtt tíz órára volt hivatalos, akkor már nyolckor ott volt, ha este hét órára szólt a (vacsora)meghívás, akkor már fél ötkor beállított, az ajtót nyitó vendéglátó nem leplezett meglepetésére reagálva ilyenkor a kezdeti taktika szellemében úgy tett, mintha feledékeny lenne, mintha fogaima sem lenne arról, hogy mennyi is az idő. a látogatás, a találkozás eredeti célja a korai érkezéssel megsemmisült, vendéglátójában rendszerint egy világ omlott össze, amikor tudatosult számára, hogy két, két és fél órát kell elidőznie valakivel, szerencsétlen rögtönzésekre hagyatkozva, minden előzetes terv és előkészítő manőver nélkül, vontatottan indult a beszélgetés, amelyet azzal vezetett be, hogy megvallotta; valójában mindig tudja, hogy mennyi az idő, azonban igencsak érdekes és esetenként számára is megütköztető módon a megbeszélt érkezési időpontot ő általában távozási terminusként értelmezi, ezért viszont korábban kell érkeznie, hogy pontosan távozhasson, itt azért valami tévedés csak van, vetette közbe kelletlenül a házigazdája, mert amikor távozik, akkor érkeznek a többiek, szerencsés vagy talán inkább szerencsétlen esetben pont az ajtóban futnak össze, ezt a kifejezést, ezt az aljas általánosító hivatkozást - többiek - gyűlölte; mert megsemmisítette a személyiséget, elmosta az egyént, higgadtságot erőltetett magára, és megjegyezte: na látja, ha a normálisnak vélt érkezési időben jönnék, akkor én is többiekké válnék, és ezt nem szeretném, úgy beszélnének rólam, úgy kezelnének, mintha az arctalan massza egyik szürke alkotóeleme lennék, nem is személy, hanem valamilyen tárgy, vagy jó esetben a jellegtelen többiek súlytalan egyike, nem lenne normális, ha nem lázadnék fel egy ilyen megalázó eljárás vagy vélekedés ellen. így, korábban bekopogtatva mintegy kiválók az arctalan masszából, illetve megőrzöm egyéniségemet, vendéglátója ekkor - konyhai és fürdőszobai teendőkre hivatkozva - elnézést kért és visszavonult: négykézlábra ereszkedve eltűnt egy rejtett, a falióra alatt a tapétázott falba simuló, alig észrevehető, mintegy nyolcvan centiméteres magasságú ajtó mögött, egyedül maradt a tágas szobában, amely leginkább egy állatkerti ketrecre emlékeztetett, talán azért, mert a sarokban egy preparált-kitömött, egyik kezét fenyegetőn felemelő emberszabású majom álldogált, görbe hát, behúzott nyak, rövid, csámpás lábak, lehet, hogy majom-jelmezben szolgálják fel majd a vacsorát is, mérlegelte a várható események bizonytalan kimenetelét, és az is megeshet, hogy ez az egész csak egy színház, a majom meg kellék, és én a színpadon ülök, az egyik fal az valójában függöny, amelyet rögtön felhúznak, és a nézőtéren üldögélők feszült várakozással egy még megíratlan dráma (kegyetlen színház) előadásában reménykedve feszengenek: mit akar itt ez az öntelt alak ezzel 'im m ¦m r