Napút 2020. december [antikvár]

Konzulensek Balázs Qéza A hagyományon: a mítoszi küszöbön, az anyanyelvi időzónán túl Évezredeken át a társadalmi, gazdasági, szellemi változásokat alig érzékelték az emberek. Egy nemzedéken belül többnyire az állandóság uralkodott. Napjainkban a változás a mindennapok tapasztalatává vált. Az emberiség a 20. században több területen is fordulóponthoz ért. Többek között a hagyományhoz való viszonyulásban. Hamvas Béla régóta figyelmeztet erre, visszhangtalanul. A hagyomány alapját Jelentő mítoszok eltűnőben, visszaszorultak a kollektív tudatalattiba. Gál Sándor találóan ír a mítoszi küszöbről, amelyhez az ő nemzedéke az 1950-es, 1960-as érkezett el. Azóta eltelt újabb fél évszázad. De mi is az a mítoszi küszöb Qál Sándornál? Ma leírom azt a mondatot, hogy: »Bal lábán sarka vett. Jobb lábán szélső talpa hasított«, akkor a mai harminc-negyven éves korúak aligha tudják értelmezni ezt az egyébként színmagyar mondatot. ( ) Mégpedig azért, mert az a társadalmi, gazdasági, történelmi és közösségi, de főleg anyanyelvi időzóna, amelyben az iménti (magyar) mondat mindenki számára világos és érthető volt, a huszadik század második felében lezárult. A korábbi hagyományos gazdálkodás - annak minden tartozékával egyetemben - történelemé változott. És mindaz, ami benne egykor a létezés teljességét Jelentette számunkra - úgy értem, a velem egykorúak számára -, egyszeriben felesleggé lett, elhagyható ballaszttá. Jobb esetben, folklorizálódván, gyűjthető, muzeális látnivalóvá »nemesedett«. Hozzávetőleg a múlt század ötvenes és hatvanas éveinek fordulóját Jelölhetném annak a MÍTOSZ! KÜSZÖBMEK, amely ezt az évszázadok alatt kialakult és működő társadalmi és gazdasági rendet és rendszert múlt idejűvé tette. Ez a törésvonal Jelöli - vagy Jelölheti amolyan itthoni Szent András-vonalként -azt a határt, amely után egy több évszázados realitás, egével, földjével, napjával, holdjával, csillagaival együtt lassan, majd egyre gyorsulva, mitizálódott." (Qál 2015: 54.) Visszatérve a kiinduló mondathoz, a mai olvasók többsége nem érti már az idézett színmagyar mondatot: „Bal lábán sarka vett. Jobb lábán szélső talpa hasított." Egy testre (állat testére) írt ősi tulajdonjel megnevezése volt, a kislibák, kacsák, csirkék megjelölésére szolgált. Qál Sándor később így magyarázza: „néhány nappal a kislibák kikelte után nagyon fontos elvégezni való következett - a kislibák »megjelölése«. A szükség, a szokás és a hagyomány alakította ki, hogy minden házban, minden gazdaságban az »aprójószágot« - a teljes baromfiállományt - megjelöljék. A kislibák, kacsák, csirkék megjelölése komoly szertartásnak számított. Azon a napon, amikor a libák megjelölését ív -i®^