Népi krónika 2000/1 [antikvár]

Részlet:"1A/ép/ Krónika2000. 1, számDr. Kanyar JózsefA népi-nemzeti irodalom és politika újjászületése eléTalán mindannyian tudjuk, hogy a falukutató irodalmat hazánkban megelőzték azok a kiváló alkotó személyiségek, akiknek a mondanivalójuk a nemzet sorsát, különösen a falu népéét érintették. Maga Kodály Zoltán is ilyen volt - Közélet, vallomások, zeneélet című későbben kiadott művében -, szinte két évtizeddel járva előtte a nemzet e törekvéseinek. Ezek a művek a falu népének életével kapcsolatban már régebben elkezdték honismeretszociológiai kutatómunkájukat, hiszen nyitott szemmel és letagadhatatlanul látták falvaink nyomorát, szembesültek szegénységével, látták a város és az úri társadalom iránti úrgyűlöletét, minthogy ma is látjuk, hogy el kell végeznünk e művelődés-szociológiai felméréseket hazánkban.Nemrég kaptam egy levelet Páter Galambos Iréneusz atyától Burgenlandból. Panaszkodott benne az ottani jólét kísértéseire, látja a magyarság fogyását, nyelvének romlását, pusztuló nemzettudatát. Köröskörül a Kárpátmedencében is ez veszi körül a magyarság 15 milliós néptömegeit. Mindennek igazságát már Kodály is látta és ezért sürgette -hatalmas népdalgyűjtő szakmai és zeneszerzői munkája mellett - e művelődés-szociológiai felméréseket, miután szerette a falut és a magyar népet, amelyet a népi-nemzeti irodalom is a zászlajára tűzött.Ez a hatalmas szellemi és művészeti áramlat is világosan látta falvaink és régióink népének szegénységét, lélekszám fogyását, ezért kellett tollúkra tűzni a gondolatot, mint Kodálynak is, hogy Erdély meglévő szellemét és népét át kellene telepítem -régió cserékkel - hazánkba és telepítési munkánkban többé nem engedni a magyarság számára azt a veszedelmet, amit az elmúlt évszázadokban engedtek, hogy idegen - főképp sváb - gyűrűt telepítettünk a főváros körül.Tudom, hogy a nemzet ügye minden időkben nehezen megy előre, miután országunkban egyszer-re és egymással ellentétes irányban akarják előre és hátra, jobbra és balra húzni az ország szekerét. De különösen nehéz embert és nemzetpróbáló feladatokat végezni akkor, amikor Trianon műve fagyhalálba dermesztette a hazai értelmiséget, lélekszámban veszedelmes méretekben lecsökkentve, erkölcsében szinte nullszaldóssá téve, egyetnemértésben pedig pusztítani és irritálni kezdte az ország társadalmát. Fiatalságának a figyelmét pedig erősen elterelte a nemzet jövőképétől és iskolájától, nyelvét, ízlését és dalait elvetélve, történelmével nemtörődve, erkölcsét feledve, műveltségét szubkultúrába fojtotta, nemzed tudatától elfordulva, pedig tudnia kellett volna, hogy tudomány és kultúra nélkül aligha lehet egy nemzetet konszolidálni. Ezért volt számomra biztató jel és élményszerű az a kép a napokban a Magyar Nemzetben, amelyben az ország miniszterelnöke és a millennium kormánybiztosa Az ezer esztendő című kétkötetes történelmi olvasókönyvet a Csepel-szigeten tanuló kisdiákok kezébe adták. Az ilyen olvasókönyvek segítik az iskolákban a szülőföldre, a hazaszeretetre és a nemzettudatra való nevelést.Az agrárpolitika az első világháború után vagy pártpolitikai kísérletekhez nyúlt, vagy az irodalom eszközeihez. Sem a Kisgazdapárt, sem a Parasztpárt hagyományos múltbéli útjain - a Nemzeti Parasztpárt 1939-es makói kezdeményezése után -nem tudott megerősödni.Szerencsére mentőövként került a nemzet kezébe a népi-nemzeti irodalom feltámadása a harmincas évek kezdetétől. A ábrakapott népi irodalom, amely Németh László szerint a 30-as évek irodalma volt, "nemes értelemben pedig izgatás" a fennálló kormányzati rendszer ellen. Hatalmas muníciót kapott tőle, hiszen a népi írók - minden tehetséges író népi-nemzeti író volt - Németh László jóslata szerint az is maradt a jövőben.Szerencsére az irodalomnak remek társadalmi szervezetek álltak olvasói sorába, segítségére. Jöttek az ifjúság világi és egyházi szervezetei, akik a népfőiskolákat szervezték, hozták azok áldásos tevékenységét, nemcsak a paraszti gazdálkodás útjait, hanem a kulturális emelkedettség útjait is, tehát az agrárpolitikát segítették, támogatták a népi kultúrát és nemcsak a társadalom szociológiai műveltségét, hanem annak kulturális törekvéseit is pártolták. Az irodalom bíráló hangja az éles szociális állapotokat ostorozta, nemzetárulásnak nevezte a gyermeknélküli családi és gyökértelen iskolai körülményeket, a kenyér és erkölcsnélküli társadalom szegénységét, az életkedvében reménytelen népet, nemzettudatának hiányát, kutyaalázatú ország-"