Örök tüzek [antikvár]

Alig van a mai irodalomnak olyan alakja, aki időszerűbb és ugyanakkor időszerűtlenebb volna Stefan Zweignél. Az igaz és múlhatatlan irodalmi értékek örök időszerűségén túl azonban - bármi paradoxul hangzik is - talán épp ez az időszerűtlensége az, ami nevét és művét újra időszerűvé teszi. Egy egész világ múlt el Stefan Zweig elmúlásával, vagy tán helyesebb, ha úgy mondjuk: egy világ elmúlásával elmúlt ő maga is, a szó emberi és fizikai értelmében; hogy műve túlélte őt magát és világát, azt hinni szeretnők, bár nem tudhatjuk, nem ragadja-e magával ezt is az az ár, amely a szemünk előtt örvénylik és kereng, mielőtt örökre lefutna a múlt sötét mélységeibe, hogy annyi maradványával, hulladékával, szemetével, amelyet az örvény szájánál ma még tajtékozva forgat, elsodorja ennek a letűnő világnak annyi kincsét és értékét is, mint amikor a csatorna nyílásánál, a bugyborékolva kerengő szennyvizek felett, tehetetlenül és halálraszántan ringatózik egy szál orchidea... Mert ez volt Stefan Zweig műve és művészete: végső és legnemesebb kivirágzása annak az Európának, amelyről mi - rövidlátásunkban - azt hisszük, hogy haldoklása csak most kezdődött meg nemrégiben, a megszokottan optimisztikus "polgári" időszámítás szerint talán 1933-ban, Hitler uralomrajutásával, de amelyről egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy kegyelemdöfését már 1914-ben kapta és hogy ezt a kegyelemdöfést a lassú és észrevétlen haldoklás évtizedei előzték meg. Ezeket az évtizedeket, amelyeket a béke, biztonság, rejtettség és ezzel együtt minden európaiság és kultúra morbid bája jellemez, nálunk "ferencjózsefi" kornak szokás nevezni bizonyos nosztalgiával. És ha van, ha volt író, művész, akiben ez a kor öltött testet, ennek a kornak minden szépsége, értéke, fénye, a kor salakját, árnyait inkább csak ma, utólag, az idők fordulásának kettős világításában fedve fel öntudatlanul, mialatt azonban a művész és műve makulátlan tisztaságban ragyog továbbra is, ha volt - mondom - e sokat siratott és kárhoztatott "ferencjózsefi" Európának írója, művésze, akiben kora a legteljesebben kivirágzott, akkor Stefan Zweig volt ez.