Örökség, mulandóság [antikvár]

ŐRÜLET Az őrült pénteken délután fél háromkor jelenik meg a könyvtárban. Pontosítok: az örült pénteken délután fél háromkor, Krisztus szenvedésének óráján jelenik meg az intézet apró könyvtárában. Én, a teljesen normális ember, a félreeső sarokban ülök, és egy nagyszótár segítségével éppen egy teljesen normális vers teljesen normális sorát próbálom kibogozni, amelyben az angliai tőkehalak által dalolt elégiák megevéséről esik szó. Az őrült ötven év körüli, hórihorgas férfi, borzolt szakálla őszes, mozdulatai kissé hirtelenek. Megáll az ajtóban, szapora tekintetét körbefuttatja a faltól falig könyvespolcokon, nagyot sóhajt, és hangosan megszólal: - Tessék mondani, ez egy könyvtár? A könyvtárosnő (igen jámbor asszony) egyetlen másodperc alatt rutinosan felméri a helyzetet, kezét ölébe ejti és diszkréten imára kulcsolja, nyelve hegyével keresztet rajzol a szájpadlására, s csak azután válaszol: - Igen, ez egy könyvtár. Pillanatnyi csönd következik, ám az őrült nem éri be ennyivel: - És és itt könyvek vannak? - Igen, itt könyvek vannak. - A könyvtárosnő (mondom, nagyon rutinos) lassan, tagoltan ejti a szavakat, aprókat bólint is hozzá, mintha csak fehér köpenyben, kezében lázlappal azt bizonygatná: tessék megnyugodni, semmi baj, a főorvos úr máris betoppan. A kedvező hírek hatására az őrült fellelkesül, tettre késszé válik. Öles léptekkel benyomul, megáll a pultnál, szemüvegét az orra tövéhez nyomja, sapkáját lekapja a fejéről, s mohón kérdezi: - És arab nyelvű Biblia van? Egy szláv nyelvre szakosodott intézetben e kérdés akár a váratlanság erejével is hathatna, a bátor könyvtárosnő azonban pókerarccal felel: - Sajnálom, nincs. Ön tud arabul?