Párhuzamok, kitérők [antikvár]

Részlet a könyvből:"Kassa, 1787. Az alig hét és félezer lélekszámú város alsó kapujátóla felsőig, és így 1070 lépésnyire, egy annyira széles utca nyúlik el, hogyazon a nagy templom is elfért, mégpedig nem hosszában, hanem keresztül rajta". A nagytemplomtól, azaz a dómtól nem messzire, a Lőcsei-ház mellett található az egykori jezsuita gimnázium háromsorú"épülete - a város legszebb helyén, mert a jezsuiták a helyválasztásbanis mesterek valának". November 13-a, kedd este van. A gimnázium öltözetében piszkos, mocskos" retorikatanárához - aki egyébként itt lakik ebben az épületben, egy csinatlan, rendetlen" szobában, melybena lehető legnagyobb összevisszaságban hevernek a könyvek, ruhák, papirosok -, látogató érkezik. A jövevény a kerületi iskolafelügyelő. Mamár nehezen mondható meg, miről beszélgettek azon az estén: feltehetően az iskolát is szóba hozták, s az irodalomról, felvilágosult eszmékről, anyanyelvi művelődésről is elhangzott néhány szó. Azt viszont már konkrétan tudjuk, hogy a látogató - felmelegülve a beszédben" - elmondja, mi is foglalkoztatja mostanában. Egy folyóírást" szeretne ugyanis kiadni, amit az őt vendégül látó paptanár is nagy örömmel" vesz tudomásul, majd föltehetően alig hallhatóan megjegyzi - lévén ő igen halkkal mond mindent, amit száján kiereszt" -, hogy tudomása szerint egyik fiatal joggyakornok barátjának is vannak hasonló tervei. És ekkor - megrendezni se lehetett volna jobban! - nyílik az ajtó és belép rajta a fiatalember, akit az imént emlegettek. Most már hármasban is meghányják-vetik a dolgot, s ezzel a szóba hozott folyóírás" sorsa lényegében el is dőlt.Az első magyar irodalmi folyóiratról, a Magyar Museumról beszélek.