Pázmány Péter és Kosztolányi Dezső prózastilusa [antikvár]

Bevezetés "Pázmány Péter közelebb áll hozzám, mint bármelyik más prózaírónk. Vájjon honnan az érdeklődés? Nyilvánvaló, a tárgy messze van tőlem. megmaradt azonban a forma, a halhatatlan edény, melybe mondanivalóját öntötte. A művészet eleven csodájával állok szemközt" - írja KOSZTOLÁNYI Pázmány születésének 350. évfordulóján. /A magyar próza atyja, Nyugat 1920: 911./ Huszonöt év múlva DEVECSERI GÁBOR ír hasonlóan, de már Kosztolányiról: "Világnézetétől távol állunk már...De...az elsők között van, mint nyelvművész... '" /Az élő Kosztolányi. Bp, 1945/. Hagy időben, felfogásban és életmódban egymástól annyira távol álló két írót választottam ki elemzésre, a fenti szempont vezetett: mindketten a magyar próza csúcsát jelentik egy-egy korszakban. Ösztönzést adott az is, hogy amikor prózai alkotásokat akadtam elemezni, alig találtam hozzá szakirodalmat. A prózaelemzések minőségben és mennyiségben világszerte elmaradnak a verselemzések mögött WEELLEK — WARREN: 219./ Oka talán az, hogy verset jóval könnyebb elemezni /STAIGER: 31./ Ha akadnak is ilyen munkák, többnyire egy-egy nagyobb műben, sőt életműben tallózva emelnek ki egy-két jellegzetes mozzanatot /ULL11ANN: 128, 130./ Ma azonban egyre nagyobb az igény /W.BOLTOM 189; WELLEK: 280; M;BOULTON: IX/, hogy ne csak alkalomszerűen és a művön kivül eső /történeti, életrajzi, más művekben szereplő/ adatokra támaszkodjon az elemzés /vö. a macro-context fogalmával, RIFFATERRE, Stylistic 212/, hanem szorosabban a nyelvhez, műhöz tartozó mozzanatokra /micro-context, RIFFATERRE: 209/.