Petőfi [antikvár]

Részlet: A »legmagyarabb költő« nagyságát és sulyát régóta lemérte az idő: most már tudjuk: legemberibb költő is egyszersmind. Neve, mint egykor vándor lába, rengeteg sok felé lépett: a magyar rónáról minden irányban szétszaladt. »Az emberiség virága« ma már, hogy világtájakat jelöljünk meg, egyforma bübájt hint norvég, olasz, bengáli nyelven. Az emberi szellemnek is vannak szuverénjei, kik áldott zsarnoksággal uralkodnak emlékezetünkön.