Petőfi [antikvár]

Petőfi költészete olyan természetesnek látszik, mint a virág nyílása. Pedig csoda, hogy a magból virág nő, s épp olyan csoda, ha amit százezrek látnak és éreznek, az egy lélekben zengő költészetté válik. Csak a hatásokat és a fejlődést vizsgálhatjuk. Petőfit olvasva, egymás után tárulnak fel kincses kamrái, mint a mesében a szolgalegény előtt az ezüst-, arany-, gyémántszobák. Versei, akár a kaleidoszkóp színes üvegszilánkjai, csillámlók egyenként, egymás mellé tapadva pedig nagy ábrákat mutatnak: költőjük lelkét, életét, a kort, a földet, ahol élt. Nincs még egy költő, kinek élete így egybe volna forrva költészetével. Úgy megy végig élet-útján, mint képeken a Tavasz nemtője, kinek kezéből minden léptén virágok hullnak. Versei érzékeny fényírólemezek módjára megőrzik minden mozdulatát; írótolla, mint érzékeny szeizmograf tűje, megörökíti lelkének minden rezdülését. Költeményeiből kiolvashatni egész életrajzát.