Petőfi képzelete [antikvár]

Részlet: Aki a Petőfi lángelméjét meg akarja mérni: sorsának és egyéni természetének latba vetése után képzelő erejét találja maga előtt s amit az előbbi kettőből talán nem értett meg, az utóbbiból megérzi. A költői lélek sajátságos, finom és nagyító kamarája a legbűvösebb műhely, melyből a képzelet a kaleidoszkop legragyogóbb színeivel, csodás harmóniájával új világokat sugároztat elő. Oly finom ideghez hasonlít a költők képzelete, mely fuvalomra s megrezdül; olyan ecset, melynek színei soha ki nem fogynak; olyan szem, mely mindent lát és mindent másnak lát. Szinte szakadatlan izgalom, képzetkapcsolások, képhalmozások előállítása tekintetében. A lenyugvó napot mindenki szépnek látja; a költők különösen szépnek. Vonzza és izgatja képzeletüket a ragyogás, az égen elömlő bíbor, a színsugárzás és színtörés játéka; a magában a lehanyatlásban sokszerű szimbolumot is érez az ő miszticizmusra hajó lelkök.