Petőfi napjai a magyar irodalomban [antikvár]

Ebben a kötetben Endrődi Sándor Petőfi Napjai czímmel a Petőfi-irodalomnak egyik leghézagpótlóbb munkáját adja közre. Magában foglalja t. i. ez a kötet kritikai és bibliographiai pontossággal mindazt, ami a nagy költő rövid élet-ideje alatt tőle és róla az egykorú magyar lapokban megjelent: 1842 május 22-ikétől, midőn nyomtatásban először lépett nyilvánosság elé, 1849 julius 31-ikéig, midőn a segesvári csatatéren nyomtalanul eltűnt. Endrődi e könyvében teljesen felhasználta a Petőfi-Muzeum (1888-1895) évfolyamaiban összegyűjtött anyagot s követte e folyóirat kritikai módszerét is, de közleményeit kiegészítvén s dátumok szerinti egymásutánban csoportosítván, müve teljesebbé, rendszeresebbé s így természetesen áttekinthetőbbé is lett. Folytatása és kiépítése tehát annak a Petőfi-Repertóriumnak is, amit id. Szinnyei József kezdett meg és adott ki a Papp Miklós-féle Történelmi Lapok 1873-ik évi folyamában. Továbbá könyvészetileg kiegészítője Meltzl Hugó két dolgozatának is, melyek egyike Petőfi pamphletistái és panegyristái czímmel Kolozsvárt 1874-ben jelent meg, másika: Gyulai Pál mint a Petőfi-irodalom megalapítója czímmel a Papp Miklós-féle Magyar Polgár 1876. évi folyamának tárczasorozataként látott először napvilágot s mindkettő úttörő munka volt a Petőfi-irodalomban. A Petőfi Napjai mindezeknél bővebb, átfogóbb, összegezőbb. Közli a költő minden, életében megjelent költeményének, egyéb műveinek, bárminő kis czikkének és minden rávonatkozó közleménynek pontos bibliographiai adatát, ugyanekkor közli az összes rávonatkozó egykorú birálatokat, azokat a kisebb czikkeket, melyekkel a költő a napi élet harczaiban részt vett, a hozzá és ellene írt verseket, úgy, hogy az olvasó szinte benne él a negyvenes évek irodalmi levegőjében s csetepatéiban, melyeknek középpontja Petőfi és művei voltak. Ezek ugyan, mint rendszerint, csak egy részét teszik az akkori nagy irodalmi mozgalomnak, csak mintegy jelzői a háborgó szellemi életnek, de így is elég anyagot szolgáltatnak az érdeklődő kutatónak arra, hogy képzelme segitségével tisztán láthassa: mily nagy arányu volt ez az irodalmi forrongás, melynek annyi és ilyen viszhangjait hagyta ránk nyomtatásban az akkori szűkre szoritott, tartalmában is korlátolt és folyton zaklatott politikai és szépirodalmi sajtó. Budapest, 1910 október 30. Ferenczi Zoltán.