Pósa Zoltán breviáriuma [antikvár]

Szerkesztői előszó Pósa Zoltán József Attila- (2000), Bertha Bulcsú- (2006), Szellemi Honvédelem (2007), Obersovszky-díjas, Quasimodo-okleveles, Balassi Bálint emlékérmes (2009) író-költő (civilben a Magyar Nemzet kulturális újságírója, idézve egyik pályatársát, Onagy Zoltánt: kultoszlopa) 2008. szeptember 6-án töltötte be a hatvanadik életévét. Miután túlesünk a csodálkozáson, hogy ez az örökifjú — Jókai Annát idézve — „zseni és fenegyerek, aki bizonyára meghamisította a születési anyakönyvi kivonatát", az is eszünkbe jut, milyen nagy utat tett meg eddigi életében. Az 1990-ig háttérbe szorított, üldözött, olykor a bebörtönzés határán egyensúlyozó író első megjelent regénye, az .Ama tőrök 1985-ben, azaz harmincnyolcadik születésnapja előtt két hónappal láthatott napvilágot a nyitás nyitányának évadján. A második könyvét 1990-ben, az első szabad magyar választás után fél évvel nyomtatták ki. Negyvenkét évesen jutott el odáig, hogy hivatalosan is íróvá, a Magyar írószövetség tagjává léphetett elő Jókai Anna és Nagy Gáspár ajánlásával. Az időközben eltelt tizennyolc esztendő alatt vált a magyar próza, líra, irodalomtörténet, újságírás meghatározó alakjává, akiről pályatársak, Hernádi Gyula, Jókai Anna, Gyurkovics Tibor, Csontos János, Erős Kinga, Koppány Zsolt, irodalomtörténészek, Kabdebó Lóránt, Rónay László, Kulcsár Szabó Ernő, Szilassy Zoltán, Madarász Imre elragadtatással szólnak. Hernádi és Csontos a mindenkori legjobb magyar prózaírók közé sorolja, Rónay László szerint ő a jelenkori magyar irodalom legetikusabb költője. Csontos János tanulmányából (Magyar Napló, 2008. szeptember) idézve: irigylésre méltóan lekerekített szépprózai életművel rendelkezik.