Bővebb ismertető
ÉLŐSZÓSinkovits Imrét kísérjük utolsó útjára ma délután. Pedig még csak az Előszó-1 írom. Az Élő Szót, drága halottaink emlékére. Vajon mennyien integetnek nekünk az örökzöld vadászmezőkről, mire majd befejezzük a POSZTUMUSZ-1? Harminckilencen voltak, mikor elkezdtük, Imre azonban nem várhatott tovább - lesz-e negyvenegyedik szereplője A Magyar Művészetért posztumusz aranykönyvének? Ugye nem?*Imrének alig egy hónapja adhattuk át A Magyar Művészetért Díjat szíve színházában. Amikor 1988-ban először csilloghatott művészek kezében a díj, akkor Imre még a Kuratórium elnökeként volt szülője az első magyar, ízében automóm művészeti díjrendszemek. Most odaát is elnökké választja őt a nagy csapat. Minden bizonnyal.Latinovits. Huszárik. Nagy László és felesége, Szécsi Margit. Vass Lajos. Sík Feri. Páskándi, Szilágyi Domokos, Harag György, Cseres, Somogyi József, Kondor Béla, Szőts István, Fábri Zoltán a XX. Század. Jó napot, fiúk. Asszonyunk, Tolnay Klári.S ti, akik még itt vagytok azon 170 művész közül, akik e díjat érdemessé tették biztos jövőjére - ti ugye maradtok? A film, a zene, az építészet, a fotó, a tánc, a színház, a poézis és a próza, a népművészet, a festészet, a szobrászat Nagymesterei, a magyar jelen büszkeségei, ti ugye létetekben is maradtok még?Hagyjátok az örökkévalóságot, hagyjátok még békén őkelmét - úgyis megtalál. Már jelezte. Maradjatok addig gyarló földi lények. A lámpákat adjátok a kezünkbe, sokan vagyunk, kik nem látunk jól a setétben.Élő Szó kell mindenekelőtt. Kézfogás, siker, öröm, ünnep, győzelem, utód vérben is és utód verejtékben is, iskola, ahova hozzátok járhatnak, mint egykor ti Somogyihoz és Szőtshöz, Fábrihoz és Haraghoz. Vass Lajoshoz pedig mi, mindannyian, apraja-nagyja az egész országban.Latinovitshoz pedig méltóságot venni, pusztíthatlan, konok magyar büszkeséget.Vezessétek még az iskoláitokat. Várjátok meg, míg az orvosok feltalálják az örök földi lét szerét - nincs már soká. Kevés, ha a mű örök, s az alkotó pihen. Perpetum mobile - az legyetek nekünk.Hogy még olvashassuk új soraitokat. A színpadról, a koncertekről a ti erőtök sugározzon szét a nézőtéren. Festményeitek, fotóitok, szobraitok, házaitok hazát dagasszanak.Elmenni ráértek. S ha mégis útnak indul egy-egy közületek, vigye magával ezt az új, ezúttal fekete szegélyű aranykönyvet, a POSZTUMUSZ-t. Tudniuk kell odaát, hogy mindig bennünk jár az emlékük. Nem csak él - jár. Ez jár nekünk. Belőlük vagyunk. Őket idézzük, emléküket simogatjuk, mint egykor saját nagyapánk a mi fejünket.A POSZTUMUSZ szorgalmas kisdiák. Elment mindenhová utánuk. Édes kicsi országunkat járta, majd képzeletben szétszaladt az egész világban, s keresett benneteket, mint vihar által szétszórt leveleket Amerikában, Párizsban, Németországban, a Vajdaságban és Erdélyben - Erdélyben mindenütt, hiszen az Erdélyországban született magyarság évszázados művészi alkotó ereje ugyanakkora, mint történelmileg miniatürizált kis országunké, ezé a közös édes anyánké.Imrét Sütő szavai kísérték el. Együtt voltak a Kuratórium alapító tagjai. Láttam, amint Most is fogják egymás kezét.Hála e könyvért a magyar művészeknek. A Kuratóriumnak - az erőnek, amely benne van. Hála alkotótársamnak, a lányomnak. A Magyar Ifjúság 1987-89-es szerkesztőségének. Gyémántkemény kőzetalapzatra koszorúzták A Magyar Művészetért díjrendszert.('Szomorúan közlöm e szavakat: a fenti sorok megírása után néhány hónappal Mészöly Miklós sem várt már, nem tudott.)
Huszárik Zoltán (Domony, 1931. május 14. – Budapest, 1981. október 14.) Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, grafikus. Feleségei: Melczer Annamária orgonista, majd pedig Móger Ildikó táncos, koreográfus voltak; lánya: Huszárik Kata színésznő (Nagy Anna színésznőtől).
Domonyban született. Mindössze kétéves volt, amikor édesapja meghalt. A József nevet középiskolás korában hagyta el. Gimnáziumi tanulmányait Aszódon, a Petőfi Sándor nyolc osztályos gimnáziumban végezte. Tanárai nagy hatással voltak rá, mint például Schéner Mihály festő. Innen három helyre is felvételizett: a szegedi orvosi karra, a Képzőművészeti Főiskolára, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára. Ő ez utóbbit választotta, ahova 1950-ben vették fel, azonban - a család minden alapot nélkülöző kuláklistára kerülése miatt - 1952-ben eltávolították. 1959-ig járta sajátos, tehetségéhez méltatlan, de a művészetét mégis érlelő kálváriáját: volt földműves a szülőfalujában, olajbányász Bázakerettye olajmezőin, dekoratőr az ikladi Ipari Műszergyárban, dolgozott a Borsod megyei Tanács művészeti előadójaként, és 1957 után már megengedték, hogy világosítóként a filmgyárban is. Részt vett a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásában, illetve több rajzfilm elkészítésében közreműködött (pl. A két bors ökröcske, 1955).
1959-ben visszatérhetett a főiskolára (negyedéves hallgatóként rehabilitálták), Máriássy Félix legendás osztályába. Vizsgafilmje a Játék volt, mellyel azonnal kitűnt. Leonardo Fioravanti, a római filmfőiskola (Centro Sperimentale di Cinematografia(wd)) akkori igazgatója is felfigyelt rá - ennek köszönhette, hogy elfogadták. 1961-ben szerzett filmrendezői diplomát. Első alkotásai rövidfilmek voltak, már ezek érett művészt, kifejező képi megoldásokat mutattak. Egyik (újra)alapítója volt - elsősorban évfolyamtársaival - a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának. Itt készítette el az Elégia című rövidfilmjét, ami a kiugrást jelentette számára 1965-ben. Egy újfajta filmes látásmódot teremtett, mellyel elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját. Első játékfilmjével, a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen megidéző Szindbáddal (1971) a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelkedett. Mindkét nagy sikerű film - ahogy többi alkotása is - egy filmtörténeti korszakban alkotók páratlan együttműködésén is alapult, amiben Huszárik Zoltán személyisége és sorsa is megnyilatkozott.
Huszárik Zoltán műveiben gyakran és nyomatékosan megjelenik az elmúlás gondolata, a halál. Asszociációkra építve vált ki erős érzelmi hatást a nézőben. Ezt a motívumvilágot dolgozza fel az 1977-ben készült A piacere (ahogy tetszik) rövidfilm is, amely Major János sírkőfelvételeinek hatására született. Utolsó alkotásában, a Csontváry című filmben a különcnek tartott festőzseni és saját művészi portréját, hitvallását formálta eggyé, sajátos módon ábrázolva a művészegyéniség és a kor viszonyát.
Képi kultúráját, grafikus művészetét színház- és filmdíszlettervezőként is alkalmazta saját filmjeiben és könyvek illusztrátoraként is. Néha kisebb szerepeket vállalt egy-egy játékfilmben: Zöldár (r.: Gaál István), Budapesti mesék (r.: Szabó István), Holnap lesz fácán (r.: Sára Sándor), stb., illetve színházban, rádióban is rendezett.
1981-ben hirtelen, Budapesten hunyt el. Mindössze 50 éves volt.