Posztumusz reneszánsz [antikvár]

Szerkesztői jegyzet Tanulmánykötetünk a SZTE Germán Filológiai Intézet Bemáth Árpád és Bombitz Attila által 2003 és 2005 között vezetett, Márai Sándor német nyelvű utóéletével foglalkozó hallgatói és doktoranduszi szemináriumainak dokumentuma. A több szemeszteren át folyó közös munka során számos recenzió, referátum, tanulmány készült; a kötet jelentős részben ezek szerkesztett változataira épül. Fried István professzornak a szemináriumi munkában való részvételét és nélkülözhetetlen szakmai segítségét ezúton kívánjuk megköszönni. Ugyancsak köszönettel tartozunk Andrea Hilbknek és Karsten Roeselnek, a Piper Verlag (München) munkatársainak a bibliográfia készítésekor nyújtott segítségükért, valamint Fazekas Tiborénak (Hamburg) egész munkánkat kísérő figyelméért és kitüntető támogatásáért. Fried István Világirodalmi megtörténés? Márai Sándor a német irodalmi kritikában A világ rendkívül összetett és bonyolult tünemény. Nem árt alaposan megnézni. Esetleg pápaszemen át. De lehet úgy is, hogy az ember behunyja a szemét s belülről nézi az egészet, tehát a látomást szemléli, melyet a világ tüneménye a lélekben tükröz. Ehhez a szemlélethez nem kell pápaszem. Nagy erő kell hozzá. Ezt az erőt művészetnek nevezik. (Márai Sándor: Pápaszem) Tetszetős és sokat ígérő volna, ha Márainak olykor szerfölött gyanús allegórikus beszédét kísérelnénk meg lefordítani a kritika nyelvére. Hiszen a Medvetánc című kötetben megjelentetett, nehezen besorolható műfajú írása egyszerre beszél valamiről, történetesen egy köznapi tárgyról, amely a vizualitásban kisebb forradalmat okozott hajdan, meg a lehetséges „átvitt" értelemről: a (nyelvi) műalkotás szemléléséről. A világ tüneményeit (eszerint a művészet képes csupán „belülről" szemlélni, mivel a tüneményben önmagát keresi és látja viszont) a közvetítettség, a „medialitás" alaposabban láttatja, szinte minden részletre kiterjedően, ám kissé részletekbe elveszve, beleveszve. Innen már csak egy lépés, hogy ezt a befogadás-kutatásra alkalmazzuk. Itt ugyan a „művészet"-nek (már amiként a Márai-szövegben megjelenítődik) viszonylag csekély szerep juthat, annál több a körültekintő, többszempontú tudományos kutatásnak; noha kevéssé feledhető, hogy adott esetben Márai régebbi és újabb német (nyelvű) visszhangjának elemzésekor feltehetőleg csupán filológiai adalékokként értékelhetők a részletkutatások, az egyes, erősen változó színvonalú ismertetések bemutatásai. Mivel a túlnyomó többségükben zsumálkritikai jellegű „recenziók"-ból aligha tetszik ki, önmagán kívül kit és mit képvisel a recenzens, megfelelni igyekszik-e a lap irodalomkritikai/politikai „elvárá-sai"-nak; mennyire vezeti a közönségsiker, netán a nemzetközi olvasottság (különös tekintettel az olasz olvasói érdeklődésre); a leginkább a helyi