Premier 2001. november [antikvár]

Groteszk, harsány, bugris, alattomos, megi'é-lemlített: megaraiyl színben, közegben, javarészt a flhnkomédia műfajában hozta a nagyszájú, életvidám római figuráját. Fellini Életem a Wm című könyvében azt írja, hogy ha Sordira gondol, egy vöröses képű férfi jelenik meg előtte, aki gasztroszexuális problémákkal küszködik, A nemzet Albertoiiéja, ahogyan honfitársai becézik, nyolcvanéves korára sem hazudtolja meg vérbő komédiás, büszke agglegény hírét. Az olasz újságírók szövetsége az idén Velencében Pietro BianclU-díjjal jutalmazta őt. Egyúttal a fesztivál forgatagát választotta Sordi a nevét viselő alapítvány bejelentésére. A nyitott inggel, széles mosollyal és érzelmes gesztusokkal közlekedő Albertone a mesélés kifogyhatatlan vágyával beszélt moziszerelméről és legújabb „gyermekéről". - A díj átadásakor ön egy anekdotával állt elő, nevezetesen azzal, hogy tanára a következő szavakkal tanácsolta el a Színművészeti Akadémiáról: „Magából soha nem lesz színész, fiam, mert nem a színészek, hanem az emberek nyelvét beszéli". - Keresve sem találhatott volna ösztönzőbb szavakat a tanárom. Kell ennél nagyobb dicséret? Elvégre, ha egy színész a hétköznapi emberek nyelvét beszéli, aklcor a legjobb úton jár. És kell ennél nagyobb motiváció, mint az emberekkel megosztani az életemet? A közönséggel, amelyik töretlenül hűséges maradt hozzám idestova ötven éve. _ Visszatekintve arra a hajdani fiatalemberre, aki a pletykák szerint egyszere- egy amerikai rómában lemnek köszönhetően próbált szerencsét először a re-vüszínpadokon. ma mit csinálna másként? - Ha tehetném, nem öregednék meg soha. Amúgy semmit nem bántam meg. Színésznek születtem, még ha egyesek szerint ez nem is látszik rajtam. Már anyám hasában is az voltam. Egy időben bohóc szerettem volna lenni. Bohóckodtam így is eleget, de mentségemül szolgáljon, hogy mindig halálosan komolyan vettem. Magamat már kevésbé. Soha nem éreztem korlátozva magam. Szerencsémre szolgált, hogy a profizmus nálam nem valamiféle véres verejtéldcel, szakmai tudással elért eredmény. Az én „mozim" mindig nagyon sze- mélyes, Mindig egymagam igyekszem boldogulni, még ha kölcsönöztem is magam úgymond karakterekhez, helyzetekhez, történetekhez. Maximálisan önmagamat hoztam. Bármit is játszottam, Sordi maradtam. A magam útját járhattam. - Ez vajon abból fakad, hogy nagyon individualista ? - Miért? Mindenki az ki-sebb-nagyobb mértékben. Az én individualizmusom talán abból fakad, hogy nagyon személyes a viszonyom a hivatásomhoz. Valóban nem könnyen hajtok tejet a szabályoknak vagy elvárásoknak. Sordit nem lehet csak úgy vezetnie egy rendezőnek. Ha azt kéri tőlem, hogy mozogjak így vagy úgy, vagy mondjak egy szöveget így vagy úgy, hát én azonnal azt felelem neki, hogy nem vagyok képes rá, mert csak a magam módján tudom. - Nem tartották emiatt önfejűnek? - Dehogynem! Csakhogy a végeredmény általában engem igazolt. Nálam jobban senki nem ismeri a saját korlátalmat. Ezért is van az, hogy szeretek a magam számára kitalálni történeteket, hogy a kellő időben a kellő forgatókönyvírókat nyertem meg magamnak, hogy amióta írok és rendezek, a felelősség teljes mértékben engem terhel. - Talán a népszerűségének is ez a titka, hogy személyre szabott szerepeket, történeteket talál ki? - A népszerűség, a siker sokszor olyan váratlan, mint derült égből a vlllámcsapás. Emékszem első közös kalandunkra Federico Fellinivel. A fehér sejket éppen Itt, Velencében csúfosan kifütyülték. Éveknek kellett eltelnie, és a film legendás sikereket ért meg. A szerepeimet, a történeteket nem én találom ki valójában, hanem az élet kínálja. És nem utolsósorban ez az ország, az olasz társadalom, amelyet szeretve gyűlölök és gyűlölve szeretek. Tudja, Sordi, a társadalmi komédiás, így nevezem ugyanis magamat, lényegében a neoreallzmussal született meg. Soha nem voltam az az amorózó típus, de amikor jött a neorealizmus, és a film Idkerült az utcákra és a valóságot célozta meg, akkor a magamfajta tész-talcépű csepűrágónak is eljött az ideje. - Ezzel mii-e céloz? -Asajátműfajomra.amit ironikus realizmusnak neveztem el. Imádom megfigyelni az embereket, ellesni piíiiMii;!^