Bővebb ismertető
Minden író, akinek neve túlnőtt országa határán, két képet hagy maga után az irodalomtörténet lapjain: az egyik világirodalmi jelentőségű, a másik nemzeti érdekű. Mint a nemzeti irodalomtörténet alakja, állandó körvonalú, változatlan arculatú ; legfeljebb ha művészeti irányforduláskor ferdül el rajta egy-egy vonal vagy arcvonás. De mint a világirodalom alakja, más és más idegen nemzetnél más és más.
Angliában Shakespeare a nagy renaissance-író: tragédiák, vígjátékok, dramatizált eposzok, rejtelmes és kétes mosolyú szonettek írója; Magyarországon főkép tragédiaszerző, az, akire gondolva mondhatták, hogy „Arany a ballada Shakespeareje"; Franciaországban bizony csak a dicsőség templomának festett díszlete.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.