Radnóti Miklós 1909-1944 [antikvár]

Táblákon celluxnyomok.
"József Attila harminckét éves volt öngyilkosságának évében. Radnóti Miklós harmincöt múlott, amikor Győr mellett, Abda község határában, egy kis nyúlgát mentén megölték német és nyilas gyilkosai. Így néki három évvel több élet adatott. Időtartamban csupán három év, de a József Attilával végző 1937 után Radnóti Miklósnak még végig kellett járnia az 1937-1944 közötti pokoljáró utakat. Pkolokat, a lélek belső pokolköreinek bugyrait végigjárhatja a költő a békének, csöndnek szelíd korszakaiban is - ez igaz. Mégis Radnóti Miklós életét és költészetének lényegét az határozta meg, hogy fiatal éveinek forradalmi bizakodását a fasizmus európai térhódítása törte meg, s életét, költői művét ebben az egyre apokaliptikusabbá váló korszakban kellett a maga mind szigorúbb költői és erkölcsi normái szerint kiformálnia. Hibátlan lejtésű. hibátlan erkölcsű versekkel, hibátlan emberi tartással felelt korának. A fasizmussal való állhatatos szembenállás a halál előtti pillanatokig, s a makulátlan zengésű költői hang ("fölöttünk fú a förtelmes halál" - utolsó előtti versének félelmetes alliterációi!) szinte a tarkónlövés előtt - a fejlődésnek ez a menete emeli Radnóti Miklóst vita nélkül József Attila mellé a magyar költészetnek ebben a korszakában. A fejlődésnek ez az iránya egyben rámutat arra az újra, arra a többletre is, amit Radnóti jelent a magyar költészet történetében, így erősíti azt a költői vonalat, amely Petőfin, Adyn, József Attila alkotásain át vezet, így erősíti költészetünk fő irányát. S ezek a nevek, így együtt, mindennél jobban mutatják, hogy nem adott költői és politikai formulák ismétlése jelenti az irodalmunk, költészetünk fő irányához való hűséget. Négy történeti korszak (ha József Attila és Radnóti egy korban éltek is, bátran mondhatjuk, hogy az 1937-1944 közötti idő külön, minőségilet elkülöníthető korszaka a fasizmusnak), négy költői alkat, más és más társadalmi osztályok küldöttei, s mégis emberi, költői példaadásuk, politikai állásfoglalásuk, mondanivalójuk és ars poeticájuk mélyén rátalálunk a mély, benső rokonságra. Ady írta: "Petőfi nem alkuszik" - s kifejtette ennek a magatartásnak költői-politikai értelmét. Egyikük sem alkudozott; nem alkudoztak a költői formálás, igényesség kérdéseiben éppen úgy, amint a politikai, erkölcsi állásfoglalásnak a maguk korában legidőszerűbb, legdöntőbb kérdéseiben sem. Ez a kérlelhetetlen, törhetetlen, meg nem alkuvó magatartás egyszerre nyitja politikájuk jövőbe mutató, jövőt formáló elveinek is, költészetük formai problémáinak is. S megannyi történetileg indokolt különbség ellenére ezért társai, testvérei egymásnak. Úgy tűnik, törvényszerű, hogy Radnóti Miklós életéről s költészetéről szólva, először mindig is a végső pillanatokról kell beszélnünk. Nem kezdhetjük másként, nem hallgathatunk ezekről a végső napokról, ezekről az utolsó költeményekről. Egész élete, jelleme s költészete is végleges formát, értelmet nyer itt - de erről a végső pontról kiderül az is: egész élete, költészete méltó emelkedés volt e könyörtelen, megrendítő magaslathoz. Nekünk is itt kell kezdenünk az emlékezést. "