"Ragyognak tettei..." [antikvár]

Költészete maga a határtalanság. "Minden országot" bejárt ő, "minden messze tartományt": megmerült a romantika legmélyebb vízében, és düreri karcban örökítette meg a puszta csárdát; merengve hajolt a méhecske parányi teteme fölé és farkasszemet nézett a nemzethalál víziójával; megízlelte a szerelem kínjait és értője volt a jobbágyság panaszának; bebolyongta Rom isten sívó téreit, Délsziget illatos virányát, s dohogva meg-megállt csúnyácska hazája dágványos útjain. Képzelete - talán a legkülönösebb fantázia a világirodalomban - nem ismert korlátokat: akadály nélkül siklott a legkisebbtől a legnagyobbig, a legközelebbitől a legnagyobb messzeségig és vissza; az úri hölgy kisujjnyi hajfürtjében meglátta a "tengervészes éj"-t, a zivatar tomboló színjátékának háttere előtt "a földet korholgatva" röpülő fecskét; tekintete, mely egész életében csak a biedermeier Pest egy-két emeletes házait látta, felfogta az emberfejekkel labdázó vész a bánatában megőszült isten bősz látomásait.