Régi magyarok [antikvár]

Mult: ennek a szónak ezen a földön és magyarul különös, sokoldalú és sejtelmes jelentése van. Nemcsak elmult időket értünk alatta és nem olyasmit, ami bevégeztetett. Hanem olyasmit, ami folytatódik. Mult - mondjuk magunk elé és a jövő jut eszünkbe. Mohács - mondjuk és nemcsak az jut eszünkbe róla, ami elmúlt, hanem az is, ami eljöhet. Rákóczi - mondjuk és nemcsak a kassai dóm halottjára gondolunk ilyenkor, hanem eljövendő fejedelemre is, aki új Pro Libertate zászlók alatt új harcokra viszi a magyarságot. A magyar mult: visszatérő mult. Itt minden, ami megtörtént, vissza-visszatér a jövőben, hibáink is így vannak, küzdelmeink is. A kacagányos apák Csaba vezérlete alatt csak azért vonultak ezer év előtt a tejútra, hogy szükség idején azon visszajöjjenek a magyarság védelmére és nagyjaink újra és újra meghalnak csak azért, hogy újra és újra feltámadjanak aztán. Nincs olyan kor az újabb magyar történelemben, mely ne egy-egy holtat hívna elő vezérül. Vörösmarty Árpádot idézi meg, Arany János Attilát, Petőfi Rákóczit, vagy Martinovicsot, Ady a kurucokat és valamennyien magunkért beszélünk, amikor a régi Magyarország dísz-sírkertjét turkáljuk, magunkért, ügyünkért - írta Ady Endre. Olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meghalni a holtakat se és únos-úntalan feltámasztjuk őket: halott seregeket toborzunk magunk győzelmének biztosítására. Mult - mondjuk elrévülten és a jövőre gondolunk bizakodva. A korban, melyben a szabadság hiányzik a magyarnak, Rákóczi és Petőfi neve kap új fényt, amelyben az államférfi hiányzik, Deák és Széchenyi támadnak föl...