Reviczky Gyula [antikvár]

BEVEZETŐ. A nyáron lesz huszonegy esztendeje, hogy Reviczky Gyula az üllői-úti klinikán meghalt. A «hangulat-milliomos», a sokat szenvedett, sokáig el nem ismert vagy félreismert poéta «lerázta, ami benne földi»; meghalt, ahogy egy magyar költő csak meghalhat: árván, szegényen, boldogtalanúl. Halála óta azonban, amint előre megjósolta, dicsősége egyre jobban növekszik, verseit egyre többen olvassák. Költészetéi ismerik, magyarázzák, életefolyását tanulmányozzák és «amint időben-térben távozik», annál többen, annál jobban szeretik s magasztalják. Sejtik, tudják, hogy nem amolyan huszadrangú epizód-alakja volt ő a magyar költészetnek, mint amilyenné az elfogult emberek, az irodalom börziánerjei degradálni szerették volna, hanem olyan sajátságosan egyéni, eredeti tehetség, aki, poétái szempontból, az egy Vajda Jánost kivéve, mélyebben szántott minden kortársánál.