Riedl Frigyes középiskolai tanítása a magyar regény történetéről [antikvár]

EMLÉKEZÉS RIEDL FRIGYESRERégi - mult évszázadbeli - emlékek áhitatos templomában, elfakult írások között lapozgatva, hevesebben megdobban a szivem, hangokat hallok a múltból, melyek felejthetetlen melegséget, révedező emlékezéseket vetítenek a lelkembe. Örökre megnémult ajkak szólanak hozzám, örökre elcsendesedett szivek melegsége sugárzik felém. A zengő óra is a folytonos multat idézi. Emitt édesapám beszél hozzám Riedl Frigyesről, pedig harminc esztendeje alussza örök álmát már a temető néma kertjében. Amott édesanyám hangja hallatszik ő róla. Míg a földön jártak, kimondhatatlanul szerettük s amikor innen eltávoztak, vérző szívvel szenvedtünk. Majd az általuk is nagyon tisztelt, magasztos szellem - ki az igazi emberi élet tiszta fehérségével járt e földön - áldott melege legyint felém. A legszebb emberi típust szimbolizáló Riedl Frigyes szelleme jár itten. Érzem, hogy finom, előkelő, szelíd, jólelkű élete elolthatatlan lánggal ég emlékeim oltárán.