Senkiföldjén harmadszor [antikvár]

Ezerkilencszáznyolcvankilenc halott. Az volt az a várakozásokkal teli év, amelyben egyértelművé vált, hogy a szocialistának nevezett berendezkedés véget ér, és tárgyalóasztalok mellett és az utcán, a lapok hasábjain és vitaeseteken formálódni kezdett az új Magyarország. Az akkor kialkudott rendszert kevesen siratták, de sokan hivatkoznak rá. így tett a hatalomba diadalmasan visszatérő Orbán Viktor magyar miniszterelnök, amikor 2010 tavaszán azt a meglepő bejelentést tette, hogy a választók nem egyszerűen kormányt, hanem - lezárva az „átmenet zavaros két évtizedét" - rendszert is váltottak. Azóta a kormányfővel és pártjával kevéssé rokonszenvezők körében sűrűn emlegetnek olyan jelszavakat, mint a „demokráciához való visszatérés" vagy a „jogállam helyreállítása", mintha a korábbi állapotok csakúgy föltámaszthatók lennének, sőt életre keltésük reális program, amelyért minden szabadságszerető demokratának mindent félretéve kötelessége azonnal cselekednie. Ám kormányoldalon sem helyezték végleg sírba '89-et, folyamatosan a „múlt erőivel", a kellő változatossággal hol liberálisnak, hol kommunistának, hol közönségesen idegennek hívott világgal - amely elméletük szerint létrehozta és fenntartotta a '89-es rendet - szemben viselnek háborút. A múlttal való szüntelen manipuláció egyfelől, a koraszülött megoldási javaslatok és cselekvési tervek másfelől azt teszik lehetetlenné, hogy megnézzük: pontosan mi is váltott mit? Tényleg új rendszer teremtődött, vagy ez nem több mint tartalmatlan szómágia? És ha valóban új rendszer létesült, úgy az mennyiben tagadása és menynyiben örököse a korábbinak? Amennyiben az új rezsim kritikusai elmulasztják föltenni ezeket a kérdéseket, úgy arra sem tudnak válaszolni, hogy mi vezetett a 2010-es földrengéshez. Pedig a kétezres évek agóniájában számtalan, az államélet alapjait, a magyar demokrácia működését, a gazdasági viszonyokat, az alapvető jogok korlátait érintő vita folyt. A kurzus leváltására fókuszálás, az állandó cselek- 5