Shakespeare album [antikvár]

Az axioma velünk születik: a tudatunkban elhelyezkedett, s gondolkozásunkban érvényesül, anélkül, hogy a tapasztalásból indulnánk ki. Ilyenformán jellemezte Leibnitz az alapigazságokat. S ez a jellemzés ráillik az irodalmi alapigazságokra is. Mert ilyenek is vannak, noha talán sehol sem érvényesül annyira az a kriticizmus, amely az előre is érvényeseknek megállapitott tételeket megdönti, mint az irodalmi megbecsülésben. Talán még a filozófiában és természettudományban sem. S a velünk született, a tudatunkban elhelyezkedett axiomák közé tartozik Shakespeare nagysága is. Az a nagy irodalomtörténelmi, esztétikai és kritikainak látszó munkásság, amely Shakespeare és művei körül folyik, éppen nem jelenti tapasztalatok értékelését, hanem jelenti Shakespeare tekintélyének és előre érvényesnek megállapitott értékének azt az érvényesülését, amelyet az imént a nagy tudós nyomán az axioma jellegzetességének mondottunk. Shakespeare már túl van, vagy még nagyon is innen van a kritikai értékelésen. Az olyan támadás, amilyen a Shakespeare-axiomát Tolstoj részéről érte, nem volt kritikai értékelés, hanem csak lázadás volt az ellen, hogy esztétikai itéletek apriorikusak lehessenek. Sajátságos, ámbár a kor szelleméből folyó lázadás volt ez. annak a nagy forradalomnak része, amely a dolgok örökölt jelentőségének átalakítását szociális jelentőség megállapitását követeli. Nietzsche az értékek újjábecslését követeli, Wundt a fogalmak és szokások jelentősége alakulását magyarázza. Tolstoj felháborodik rajta, hogy az az újjábecslés és a jelentőségnek ez az átalakulása Shakespearet azért nem érheti, mert az ő nagysága alapigazsággá lett. Olyan apriorikus igazsággá, amely "lelkületünkben a priori készen van, s amely tehát minden érzéstől elkülönitetten szemlélhető"...