Somogyi írás 1963. szeptember-december [antikvár]

Részlet: B. NAGY LÁSZLÓ A SOMOGYI ÍRÁS HIVATÁSA Idestova három éve, 1961 derekától kezdve forgatom nemcsak alkalmanként, de módszeresebb figyelemmel is a Somogyi írás egyes számait. Akkor még inkább csak reménykedve, ahogy mondani szokták, előlegezett bizalommal, ma már mindinkább abban a biztos meggyőződésben, hogy a magyar irodalmi élet e szerényen meghúzódó hamupipőkéje nehéz körülmények között is igazolni tudta létét: ha keretei még nem is tágultak országossá, a szerkesztés nívós igyekezettel lerakta egy színvonalas vidéki folyóirat alapjait, mely lassan-lassan belekerül a magyar irodalom szélesebb áramaiba is, s nemcsak a „hely szellemét" ápolja, hanem az országos gondok — társadalmiak és szellemiek — fölvetésében, megoldásában is kiveszi a maga részét. .Az, hogy Kaposváron már négy esztendeje rendszeresen megjelenő irodalmi folyóirat létezik, már a maga meztelen tény-voltában is igen figyelemre méltó. Gondoljuk csak meg: évtizedekkel ezelőtt még a fővárosban is csak elvétve jutott az irodalom biztos és tartós fórumokhoz. Az olyan folyóiratok, mint a Pandora, az Ezüstkor, vagy a felszabadulás után a Külváros, az Emberség, alig néhány szám erejéig tudták tengetni életüket, pedig nem kisebb írók és kritikusok bábáskodtak körülöttük, mint Szabó Lőrinc, Illés Endre, Kolozsvári Grandpierre Emil, Benjámin László —, hogy csak néhány címet és nevet említsek. Most pedig egy vidéki, alig negyvenezer lelket számláló városban négy esztendeje irodalmi folyóirat jelenik meg! Valaha a provincializmus, a közömbösség, a szellemi restség fojtotta meg az említett vállalkozásokat és itt föl sem sorolható számú társaikat. A Somogyi írás négy éve már önmagában is messze-hangzó bizonyítéka, hogy ma már a vidék sem „provincia", hanem a magyar szellemi élet lehetséges gócpontjai alakulnak ki benne. Kaposvár különben a maga virágzó kulturális életével, könyvtárainak látogatottságával, a helyi hagyományok ápolásával, a színház-pártfogoló közönség viszonylag nagy számával, más vonatkozásban is példaképpen említhető a vidéki városok között. Évekkel ezelőtt egy cikkben már föl is hívtam rá a figyelmet, hogy például a könyvtárak látogatottsága tekintetében Kaposvár túlszárnyalta legnagyobb vidéki ipari centrumainkat. A kapo-siak joggal lehetnek büszkék ezekre az eredményekre, miként folyóiratuk biztatóan növekvő színvonalára, s arra, az áldozatra is, amit ezért a folyóiratért a megye hivatalos szervei és műpártoló közönsége hoznak. Mindezt nem valami udvarias komplimentként, captatio benevo-lentiaként mondom, hanem mert messzemenő, országos érvényű tanulságok rejlenek mögötte. Az utóbbi években sokat beszélünk az irodalom demokratizmusáról. Nem egyéb ez, mint eleven és szoros kölcsönhatás az irodalom és a közönsége közt. E kölcsönhatás legoptimálisabb organizmusa mi más is lehetne, mint a vidéki folyóiratok szerkesztőségei? A 3